Hirdetés

Ha csütörtökön jóvá is hagyja az EMA, csúszhatnak a Johnson & Johnson vakcinaszállítmányai

•  Fotó: Facebook/Johnson & Johnson

Fotó: Facebook/Johnson & Johnson

Miközben sokak várják reménykedve a március 11-ei napot, amikor az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatósága (EMA) várhatóan engedélyezi az egyadagos Johnson & Johnson vakcina alkalmazását, az amerikai gyógyszergyár azt közölte az EU-val, hogy bizonyos tények megnehezíthetik az Uniónak a második negyedévben szállítani tervezett 55 millió adag, koronavírus elleni védőoltásra vonatkozó ütemtervet.

Hírösszefoglaló

2021. március 10., 09:482021. március 10., 09:48

A Johnson & Johnson – mint ismeretes – korábban azt vállalta, hogy idén 200 millió adag vakcinát szállít az EU-nak. Az eredeti tervek szerint a szállítások áprilisban rajtolhattak volna el.

Egy, a nevének elhallgatását kérő uniós illetékes, aki közvetlenül érintett az amerikai gyógyszergyárral folyó bizalmas tárgyalásokban, a Reuters hírügynökségnek azonban arról számolt be, hogy

Hirdetés

a Johnson & Johnson a múlt héten közölte az EU-val: a vakcina összetevőivel, illetve berendezésekkel kapcsolatos helyzet miatt „nyomás alatt van”, hogy teljesíteni tudja-e a június végéig tervezett 55 millió adagos szállítást.

„Szerződésünknek megfelelően azt várjuk, hogy 2021 második negyedévében megkezdjük a védőoltás szállítását” – szögezte le eközben a Johnson & Johnson közleményében, ám a második negyedévi szállítások esetleges késlekedését nem volt hajlandó kommentálni.

A vállalat ugyanakkor máig nem közölt adatokat a tervezett szállításokról. „Valóban nem tudjuk, mennyire számíthatunk”– mondta a Reutersnek nyilatkozó uniós vezető.

korábban írtuk

Gheorghiță: megfelelő mennyiségű fogyóanyag áll rendelkezésre az oltásokhoz, nagyobb gond a egészségügyi személyzet hiánya
Gheorghiță: megfelelő mennyiségű fogyóanyag áll rendelkezésre az oltásokhoz, nagyobb gond a egészségügyi személyzet hiánya

Valeriu Gheorghiţă, a koronavírus elleni oltáskampány koordinátora úgy nyilatkozott kedden, hogy jelenleg elegendő immunizáláshoz szükséges egészségügyi fogyóanyag áll rendelkezésükre.

Nem ez lenne ugyanakkor az első gyógyszeripari cég, amely nem a vállalt ütemben szállítja a koronavírus elleni vakcinákat.

Az AstraZeneca az eredetileg tervezett 90 millióról 40-re csökkentette az EU-nak szánt szállítást az első negyedévben. Később közölte, hogy igyekszik növelni az Európán kívülről érkező szállításokat. A Pfizer/BioNTech és a Moderna szintén késlekedik az uniós szállítások teljesítésével, de az első negyedévi ütemtervet betartották.

A Johnson & Johnson márciusban kezdte meg a vakcina kiszállítását az Egyesült Államokban, a cél az, hogy május végéig 100 millió adagot biztosítsanak, de a márciusi szállításokat a felére, 20 millió adagra csökkentette gyártási problémák miatt.

korábban írtuk

Ki milyet akar? Bő másfél hónap alatt több mint öt és fél millió védőoltás érkezik Romániába
Ki milyet akar? Bő másfél hónap alatt több mint öt és fél millió védőoltás érkezik Romániába

Március végéig 2,6 millió, majd áprilisban legalább 3 128 000 dózis Covid-19 elleni vakcina érkezik Romániába – jelentette be kedden Andrei Baciu egészségügyi államtitkár.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés