2008. május 29., 00:002008. május 29., 00:00
Gyurcsány Ferenc erre reagálva úgy fogalmazott: kibújt a szög zsákból, akik eddig fennhangon a kormányt vádolták, azokról kiderült, hogy kész, titkos terveik vannak megszorításokra, beruházások felfüggesztésére. A miniszterelnök errõl tegnapi blogbejegyzésében írt. „Úgy látom, lesz itt dolgunk elég” – tette hozzá Gyurcsány Ferenc. Álláspontja szerint ebben a helyzetben az lenne a legkevesebb, ha a Fidesz nyilvánosan is elmondaná, mit tervez. „Ne titokzatoskodjon a Fidesz, ne csak zártkörû fórumokon beszéljen Orbán Viktor arról, hogy mit tennének, ha hatalomra kerülnének, hogy mit csinálna kormányon. Ez kérem szépen, a megtévesztés, a felforgatás politikája” – olvasható a kormányfõ blogjában. A miniszterelnök szerint a nyugdíjak befagyasztása nem egyszerûen pénzügyi kérdés, a Fidesz javaslata attól a reménytõl fosztaná meg a nyugdíjasokat, hogy õk is részesednek az ország gyarapodásából.
A Magyar Nemzet szerint egyébként a Kossuth Rádió hétfõ déli hírmûsora a valóságostól eltérõ felvezetéssel adta közre Kéri László szavait, s ezt vette át a Népszabadság is. „Nem biztos, hogy titkosszolgálati módszerekkel, de egészen biztosan lehallgatták valakik Orbán Viktor elõadását április 30-án. Ezt állítja Kéri László, a beszélgetés szervezõje” – fogalmaztak a Déli Krónikában a Kérivel készített interjút felkonferálva. A lap szerint a politológus azonban nem ezt mondta, hanem továbbra is kitartott amellett, hogy Orbán Viktor elõadásáról titkosszolgálati eszközökkel készítettek hangfelvételt a Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolán.
A Népszabadság máris közvélemény-kutatást rendelt a témában, a Szonda Ipsos felmérése szerint pedig a megkérdezettek többsége nem helyeselné az intézkedéseket.
Hírösszefoglaló
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.