2009. március 29., 18:072009. március 29., 18:07
Este összeült az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja, amely Bajnai Gordon gazdasági miniszter kormányfő-jelöléséről tárgyalt. Mindez azt követően vált szükségessé, hogy sem az MSZP által jelölt Patai László tőzsdeelnök, sem az SZDSZ által ajánlott Bokros Lajos nem vállalta a jelölést. A pártelnökségen belül két tábor alakult ki: az egyik Bokros Lajos miniszterelnökségét, a másik Takács János jelölését – illetve ha ez nem működik – az előre hozott választásokat támogatta volna.
Bokros Lajos – a Horn-kormány pénzügyminisztere, az MDF EP-listavezetője – szombaton közölte: nem vállalja a kormányfői posztot. \"Olyan körülmények között, amikor ilyen nagy eltérés van, nemcsak a programban, hanem láthatóan értékrendben is, akkor szóba sem kerülhet annak a megfontolása sem, hogy én ezt az ajánlatot elfogadjam\" – hangsúlyozta az MDF kampánynyitóján. Szintén töröltette magát a jelöltek listájáról Glatz Ferenc; a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke szombaton mondta el az MTI-nek, hogy már a hét közepén azt kérte levélben Gyurcsány Ferenctől, vegyék le nevét a kormányfőjelöltek listájáról.
Egy héttel azután, hogy a miniszterelnöki poszt várományosaként röppent fel a neve, szombaton délelőtt pártelnökjelöltként került terítékre Gráf József agrárminisztert. Az MSZP-elnökség ülésének szünetében Nyakó István, a párt szóvivője arról beszélt újságíróknak: Gyurcsány Ferenc szerint nem válhat ketté a miniszterelnöki és az MSZP elnöki pozíció, amennyiben a kormányfő \"a pártból jön\".
Délutánra Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter neve került a figyelem középpontjába, aki személyesen is megjelent az egyeztetésen, bár nem tagja az MSZP vezető testületeinek, sőt a pártnak sem. A székházból való távozásakor azonban újságíróknak nem erősítette meg, hogy ő lenne a miniszterelnök-jelölt. \"Majd kiderül\" – tette hozzá. A szombat esti frakcióülésen három lehetséges jelöltről egyeztettek: Szekeres Imréről és Kiss Péterről, mint a pártelnöki poszt várományosáról, és Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltről.
Nem kívánta kommentálni a miniszterelnök-jelölés körül kialakult helyzetet szombat délután Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke. Kóka János frakcióvezető szerint Magyarországnak megoldásra van szüksége, mert a válság egyre mélyül. Az SZDSZ vezetése szombat délelőtt ült össze, hogy eldöntse, támogatja-e a párt Bajnai Godon jelölését. Szent-Iványi István, a párt Országos Tanácsának elnöke közölte, az ülésen nem döntöttek a jelölt támogatásáról, csupán értékelték a helyzetet.
Dávid Ibolya MDF-elnök pártja EP-kampányindítóján arról beszélt: készen állnak az előre hozott választásokra. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke azt mondta: bárki kerül a miniszterelnöki székbe, csak gyenge kormány alakulhat. Bármilyen megoldás születik is a politikai válságban, bárkik lesznek is miniszterek, ha a régi megoldásokat alkalmazzák, azok csak egy gyenge kormányfőt és egy gyenge kormányt eredményezhetnek, mert nem választotta meg őket senki – mondta a politikus a Fidesz környezetvédelmi stratégiáját bemutató konferencián. A konferencia elején felolvasták Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető levelét, amelyben a politikus azt írta, hogy az elmúlt napokban \"lényegesen megnőtt az előre hozott választások esélye\", így a kormányzati felkészülés a korábbinál is nagyobb szerepet kapott a Fidesz életében.
Erre készül Orbán Viktor is, aki úgy nyilatkozott tegnap: a mostani helyzetben a Fidesz egy dolgot tud tenni: újra és újra a parlament feloszlatását kezdeményezi. Amennyiben az SZDSZ hajlandó igent mondani a parlament feloszlatására, akkor megszűnik a jelenlegi állapot – közölte a pártelnök a Fidesz 21. születésnapi ünnepségére érkezőben. Az ellenzéki pártelnök szerint egy Fidesz-kormány felállítása ma nem jelentene gondot, hiszen minden posztra párton belül és azon kívül is több megfelelő súlyú szakember is van.
Orbán Viktor véleménye szerint hosszabb távon anyagilag is mérhető károkat okoz a jelenlegi helyzet az országnak. Úgy vélte, bármilyen jelölt neve merül fel a mostani helyzetben az gyenge kormányt eredményez. Egy erős kormány felállításának feltétele az előre hozott választás – mondta.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.