2010. november 01., 15:022010. november 01., 15:02
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tájékoztatása szerint a szervezetnek egyetlen egyéni képviselőjelöltjét sem sikerült bejuttatnia a megyei tanácsba, míg az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) választási stábjában azt közölték, hogy minden bizonnyal négy egyéni jelöltjük mandátumot szerez a megyei képviselőtestületben. Mindkét szervezetben kérdésesnek tartják, hogy pártlistán elérik a megyei tanácsba való bejutáshoz szükséges háromszázalékos küszöböt.
Kárpátalján a választásra jogosultak közel 55 százaléka vett részt a szavazáson. A voksolás előzetes eredményei szerint megyei szinten és a járások többségében a munkácsi Viktor Baloga vezette Egységes Centrum (JC) párt szerezte meg a szavazatok többségét, maga mögé utasítva a kormányzó Régiók Pártját. A JC minden magyar körzetben indított magyar nemzetiségű jelölteket, akik a legtöbb helyen legyőzték a magyar szervezetek jelöltjeit.
Előzetes adatok szerint Gajdos Istvánt újraválasztották Beregszász polgármesteri tisztségében, s ugyancsak megkapta a következő ciklusra a választók bizalmát Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere is. Ungváron valószínűleg Viktor Pogorelov váltja a botrányaival nemzetközi ismertségre szert tett Szerhij Ratusnyakot a polgármesteri székben. Pogorelov korábban már állt a megyeszékhely élén.
A város történelmi nevének visszaállításáról Beregszászon vasárnap tartott helyi népszavazás végeredménye szakértői vélemények szerint csak napok múlva válik ismertté. A zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál úgy értesült, hogy a referendumon a szavazatok nagyjából fele-fele arányban oszlottak meg. Ez egyébként, ha így van, tükrözi a város magyar és nem magyar nemzetiségű lakosainak az arányát.
Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.
Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.
Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.