
Görögország hétfőtől feloldotta a kötelező karantént az oltással rendelkező, EU-s polgárok számára
Fotó: Pixabay
Görögország hétfőn bejelentette, hogy feloldja a kötelező karantént azon európai uniós országokból érkező utasok számára, akik teljesen beoltották magukat a koronavírus ellen, vagy negatív tesztet tudnak felmutatni.
2021. április 19., 17:062021. április 19., 17:06
A polgári légi közlekedést irányító athéni hatóság hétfőn közzétett közleménye szerint az Európai Unió tagállamai mellett a Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból, Szerbiából, Izraelből és az Egyesült Arab Emírségekből érkezőknek sem kell már hétnapos karanténba vonulniuk, ha Görögországba utaznak – adta hírül a francia hírügynökséget idéző Hotnews.
Az országba utazóknak bizonyítaniuk kell, hogy teljes oltottságot élveznek a koronavírus ellen.
A közlemény szerint a határozat hétfőn lépett hatályba, a belföldi és a nemzetközi járatokra vonatkozó korábbi szigorítások azonban április 26-áig továbbra is érvényesek.
A közlemény arra is kitér, hogy a régiók közti, nem szükségszerű utazásokra vonatkozó járványellenes szigorítások szintén hatályban maradnak.
Görögországban naponta több koronavírusos elhalálozást számlálnak, és az új fertőzöttek száma is meghaladja a napi 1500 főt, de az országban növekvő fertőzöttségi arány ellenére az enyhítés mellett döntöttek. A hellének amúgy pénteken nyitották meg határaikat a turisták előtt.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!