Hirdetés

Gémesi Ferenc: kiemelt feladat a szórványban élő magyarok támogatása

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Kiemelt feladat a szórványban élő magyarok támogatása – mondta Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára a nemzetpolitika tavalyi eredményeiről és idei terveiről tartott hétfői tájékoztatóján.

MTI

2010. január 18., 16:312010. január 18., 16:31

A határon túli magyar közösségek 2009-es támogatásáról beszámolva Gémesi Ferenc közölte, hogy olyan kisebb lélekszámú közösségek, mint a horvátországi és a szlovéniai magyarok számarányuknál nagyobb mértékben részesültek támogatásban. Hozzátette: a szomszédos országok magyarlakta vidékein megújult és felépült több oktatási intézmény. Megemlítette, hogy több kárpátaljai egyházi intézmény működése veszélybe került volna a magyar állam támogatása nélkül, mivel tavaly ősz óta nem kapnak pénzt az ukrán költségvetésből. Ezeken kívül főleg a román-magyar határon volt sikeres a „Varratmentes Európa” program keretében a hiányzó közúti összeköttetések újjáépítése, európai uniós támogatásokkal.

A Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára a 2010-es tervekről elmondta, hogy az idei évben a nemzetpolitika legfontosabb feladata a stabilitás megőrzése. Nem változott 2009-hez képest a támogatások összege, a februárban ötéves Szülőföld Alap kétmilliárd forintos kerete. „Nem fogunk választási szempontú nemzetpolitikát folytatni, sokkal fontosabb a stabilitás, nem a közösségek bevonásával kell a belpolitikát alakítani” – tette hozzá.

A 2010-es év kiemelt feladatai között megemlítette az erdélyi Mezőségi Magyar Iskolaközpont létrehozását a Szamosújváron már egy hasonló intézményt működtető Téka Alapítvány bevonásával. Korábbi példák alapján közös román-magyar finanszírozással valósul meg a központ.

A nemzeti jelentőségű intézmények és programok köre kibővül 2010-ben. Több erdélyi oktatási és kulturális intézmény, irodalmi folyóiratok kerülnek be a közösségszervezés és a nyelvi-, kulturális identitás szempontjából fontos intézmények közé.

Folytatódik a csángó oktatás program a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) szervezésében. Gémesi Ferenc szerint „dinamikus növekedés tapasztalható a program hatására”, folyamatosan nő a magyar nyelvet tanulók száma a Csángóföldön. A 21 helyszínen folyó oktatásból 8-ataz úgynevezett Gyermekek házában tartanak. Ezeknek az önszerveződéssel létrejött kulturális központoknak a támogatására külön programot indítanak az idén.

Ugyancsak kiemelt támogatást élvez majd Kárpátalján a Técsői Református Líceum felújítása, amely „szórvány szempontból a 2010-es év egyik legnagyobb beruházása” – mondta Gémesi Ferenc, hozzátéve, hogy felépülhet a Nagyberegi Református Líceum is. Az új intézmény az angol testvéregyház és magyar kormány támogatásával valósulhat meg. A szakállamtitkár emlékeztetett arra, hogy Kárpátalján az egyházak oktatási szerepe jelentősebb, mint más régiókban.

Erdélyben az idén folytatódik a nagyenyedi vártemplom viharkárok miatt tavaly megkezdett felújítása. Tovább bővítik a vicei árvaházat, amelyhez uniós forrásokat is sikerült találni.
Emlékeztetett arra, hogy az európai uniós pályázatok új lehetőségeket nyitottak meg az utóbbi években. Fennmarad az idei évben is Szerbia és Ukrajna kiemelt támogatás – fűzte hozzá.

A világ magyarságának tavaly meghirdetett Vándor magyar című internetes játékról elmondta, hogy több ezer jelentkező regisztrálta magát a honlapon, amely az igényeket is figyelembe véve február 1-től megújul.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés