2010. október 04., 09:222010. október 04., 09:22
A szlovák államfő a pozsonyi közszolgálati televízió tegnapi vitaműsorában elmondta: nem látja semmi okát annak, hogy fokozódjék a feszültség egy olyan területen, amely a jövőben nagy valószínűséggel nem lesz meghatározó. Gasparovic szerint Szlovákiának nem volt más választása a kettős állampolgárság ügyében, mert Budapest a törvénnyel mindazokat szeretné Magyarország állampolgáraivá tenni, akik a történelmi Magyarország területén éltek.
„Tehát gyakorlatilag a történelmi Magyarország minden polgára kérvényezheti a Magyar Köztársaság állampolgárságát, ha eleget tesz még néhány, a törvény által előírt követelménynek” – szögezte le. Kérdésre válaszolva – elfogadható lesz-e indítványa Magyarország számára – az államfő azt mondta: „Próbálkoznunk kell. Attól tartok, hogy erről a törvényről még nagy viták lesznek.” A külföldi magyarok honosítását megkönnyítő magyar törvénymódosításra válaszolva Pozsony úgy módosította saját állampolgársági törvényét, hogy elveszíti a szlovák állampolgárságát az, aki önkéntesen felveszi egy más ország állampolgárságát. Gasparovic különben úgy véli, az államnyelvtörvényben szükséges a szankciók megtartása.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.