Hirdetés

G7-külügyminiszterek: Oroszország azonnal vonuljon ki Ukrajnából!

•  Fotó: japán külügyminisztérium

Fotó: japán külügyminisztérium

A hét legfejlettebb ipari ország csoportjának (G7) külügyminiszterei kedden Japánban tartott tanácskozásukon megállapodtak arról, hogy fokozzák, összehangolják és teljes mértékben érvényesítik az Oroszországgal szemben az ukrajnai agresszió miatt kivetett szankciókat.

MTI

2023. április 18., 12:402023. április 18., 12:40

A miniszterek a japán középső részén fekvő Karuizavában tartott tanácskozásuk végén elfogadott közös nyilatkozatukban hangsúlyozták, továbbra is fellépnek Oroszország és más országok azon kísérletei ellen, amelyekkel megpróbálják kijátszani és aláásni a szankciós intézkedéseket.

A dokumentumban kifejtették,

Hirdetés

megismételik felhívásukat, hogy minden ország szüntesse be Oroszország háborújának támogatását, különben súlyos következményekkel kell szembenézniük.

Megerősítjük az Oroszországnak fegyvereket szállító harmadik felek megakadályozására és az ezekre való reagálásra irányuló egyeztetéseinket, továbbra is fellépünk azok ellen, akik anyagilag támogatják Oroszország Ukrajna elleni háborúját” – hangsúlyozták.

A csoport külügyminiszterei ismételten felszólították Oroszországot, hogy azonnal és feltétel nélkül vonuljon ki Ukrajnából, egyben elítélték Moszkva nukleáris retorikáját, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentését, miszerint taktikai atomfegyvereket telepít Fehéroroszországba.

A vegyi, biológiai vagy nukleáris fegyverek Moszkva általi bevetése súlyos következményekkel járna – tették hozzá.

A külügyminiszterek találkozóját a G7-oszágok vezetőinek májusban Hirosimában tartandó csúcstalálkozója előtt tartották. Jelenleg Japán tölti be a G7 soros elnöki tisztségét. A csoportnak tagja Japán mellett az Egyesült Államok, Franciaország, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés