2010. január 14., 15:432010. január 14., 15:43
„A vírus még bizonyára terjed, de valójában már nagyon lassan. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy le kell állítani az oltási kampányt, mert semmi nem garantálja, hogy a járvány nem támad újra” – hangsúlyozta Dr. Thierry Blanchon a kutatóközpont részéről.
Franciaországban az elmúlt héten 144 ezer H1N1-vírussal fertőzött beteget tartottak számon. Az azt megelőző héten még 307 ezren, két héttel ezelőtt pedig 398 ezren szenvedtek az új típusú influenzában.
„Mivel a lakosság immunizációs szintje jelenleg nem túl magas, nem kizárt, hogy lesz egy második csúcs” – hangsúlyozta Didier Houssin, az INVS igazgatója. Véleménye szerint is a járvány vége ellenére is folytatódnia kell az oltási kampánynak, mert a veszélyeztetett személyek számára az egészségügyi kockázat továbbra is fennáll, valamint még mindig vannak súlyos és halálos esetek is.
Az oltóközpontok továbbra is nyitva tartanak, ahol minden francia egészségbiztosítással rendelkező személy ingyenesen kérheti az oltást.
Franciaországban augusztus óta 6,5 millióan estek át az új típusú influenzán, közülük 1190 személy került súlyos tünetekkel kórházba, s 249-en vesztették életüket.
A lakosság megközelítőleg nyolc százaléka, 5,5 millió ember oltatta be magát a H1N1-vírus ellen. Ez megfelel az európai átlagnak; kivételt csak Svédország jelent, ahol a lakosság 70 százalékát beoltották.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.