
Fotó: Facebook/Ilie Bolojan
Franciaországban megközelítette a 18 ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az elmúlt 24 órában 753 fertőzött halt meg, de a kórházban ápolt betegek száma egymás utáni második nap csökkent, miután többen térhettek haza gyógyultan, mint ahány új beteg érkezett.
2020. április 16., 23:082020. április 16., 23:08
Az adatok emelkedésének lassulása arra utal, hogy a járvány elérte a tetőzést, a vírus terjedése stabilizálódott, még ha nagyon magas szinten is – közölte csütörtök este Jérome Salomon, a francia egészségügyi tárca járványügyi igazgatója. Kórházban 417-en hunytak el a Covid-19 fertőzés következtében az elmúlt 24 órában a szerdai 514 után, az idősotthonokkól – ahol a járvány kezdetet óta 6860-an vesztették életüket – 336 új halálesetet jelentettek.
A kórházban ápolt betegek száma 474-gyel kevesebb, mint szerdán, 31 305. Közülük 6248-an vannak intenzív osztályon, 209-cel kevesebben, mint 24 órával ezelőtt. A súlyos betegek számának csökkenése több mint egy hete folyamatos, de még mindig többen szorulnak intenzív ellátásra, mint amennyi intenzív ággyal, 5 ezerrel, rendelkezett a francia egészségügy a járvány kezdete előtt.
A szakemberek ez utóbbi adat miatt tartják továbbra is szükségesnek a szigorú kijárási korlátozások és az egészségügyi előírások betartását, miután az enyhülő nyomás ellenére még mindig foglalt minden rendelkezésre álló, illetve sürgősen kialakított kórházi hely. Csütörtökön ugyanakkor már több mint 1800-an gyógyultan távoztak, és ezzel 32 812-re emelkedett a kórházban március 1. óta meggyógyultak száma.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!