
Fotó: Pixabay
Franciaországban kötelezővé teszik a koronavírus elleni védőoltást az egészségügyi dolgozók számára – jelentette be hétfő este Emmanuel Macron elnök.
2021. július 13., 07:312021. július 13., 07:31
A francia államfő közölte azt is, hogy a fertőzöttek számának növekedése miatt a jövőben oltási igazolvány vagy negatív vírusteszt felmutatását követelik meg azoktól is, akik étterembe vagy szórakozni akarnak menni, illetve vonatra vagy repülőre akarnak szállni.
„A francia nép immunizálása a célunk, ez az egyetlen útja annak, hogy ismét rendes életünk lehessen” – húzta alá Macron televíziós beszédében.

Bekeményítettek a máltai hatóságok, Európában elsőként vezetik be, hogy jövő héttől csak koronavírus ellen beoltott turistákat fogad a szigetország. A döntés mögött a fertőzöttek számának megugrása áll.
„Az idővel futunk versenyt” – tette hozzá a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsára utalva.

Péntektől Portugáliában, a koronavírus-járvány által leginkább érintett régiókban azon személyek, akik szállodában akarnak megszállni vagy éttermen akarnak étkezni, oltási igazolást, negatív tesztet vagy a betegségen való átesést igazoló dokumentumot kell hogy felmutassanak.
Franciaországban a felnőtt lakosság 53,1 százaléka kapta már meg az oltások valamelyikének első adagját, míg a teljes védettséghez szükséges dózisokat 40,6 százalék. A járvány kezdete óta a 67 millió lakosú országban csaknem 5,9 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül 111 543-an hunytak el a kórban.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
szóljon hozzá!