
Fotó: Agerpres
2010. november 23., 11:252010. november 23., 11:25
Phenjan szerint a dél-koreai tüzérség lőtt először. A két fél újabb katonai csapással fenyegette meg egymást. Az észak-koreai támadásban megsebesült további 18 ember: öt katona súlyosan, tíz könnyebben, és három polgári lakos is könynyebben.
A két Korea között évek óta ez volt a legsúlyosabb fegyveres konfliktus. A két Korea közötti vitatott tengeri határtól három kilométerre, Dél-Korea nyugati partvidékén fekvő, körülbelül 1600 lelkes Jonpjong-szigetén szemtanúk elmondták, hogy az ágyúzás alatt a lakosokat óvóhelyekre menekítették.
Körülbelül 250 lakos halászhajókon elmenekült a legközelebb, 80 kilométerre lévő Incshon város kikötőjébe. A tüzérségi támadás helyi idő szerint 14 óra 34 perckor kezdődött, körülbelül egy órán át tartott, majd hirtelen megszakadt.
| Az észak-koreai hadseregben jelenleg 1,19 millió katona teljesít aktív szolgálatot, és 7,7 milliós tartalékos haderő áll rendelkezésre. A 23,4 milliós népességű Észak-Koreában a világon az egyik legmagasabb az egy főre jutó katonák száma. Ezzel szemben Dél-Korea aktív hadserege 655 ezer főt számlál, és 3 millió tartalékos katonájuk van. Ezt erősíti továbbá az ország déli részében állomásozó 28 ezer amerikai katona. Észak-Koreának körülbelül 4000 harckocsija és 2100 páncélozott harcjárműve van. Feltételezések szerint a felszerelések többsége még a szovjet korszakból származik, és fejlesztésre szorul. Szintén még a szovjetek gyártották az északi légierő zömét kitevő MiG harci gépeket is. Dél-Koreának 2300 harckocsija, 2400 péncélozott harcjárműve és körülbelül 490 harci repülőgépe van. Észak-Korea folyamatosan bővíti tengeralattjáró-flottáját: 70 tengeralattjáró és 420 hadihajó fölött rendelkezik, míg Dél-Koreának ez utóbbiból mintegy 120, az előbbiből pedig körülbelül egy tucatja van. Ugyanakkor a déliek hatékony torpedórombolókkal bővítették flottájukat. Az északiaknak rakétákból is van tartalékuk: több mint 800 ballisztikus és ezernél több különböző hatótávolságú rakétát tudnak szükség esetén működésbe hozni. Dél-Koreának ezzel szemben egy Amerikával kötött szerződés értelmében korlátozott lehetősége volt rakétái fejlesztésére, de nemrég előálltak egy új, 1500 kilométer hatótávolságú robotrepülőgéppel. Feltételezések szerint Észak-Korea körülbelül 50 kilogramm plutóniumot állított eddig elő, amely szakértők szerint hat-nyolc atomfegyver előállításához lehet elég. Az országban két kísérleti atomrobbantást hajtottak végre, de arra nincs bizonyíték, hogy Phenjan atombomba kifejlesztésén dolgozna. |
Mintegy 60–70 ház kigyulladt, a tüzeket hosszú órákig nem tudták megfékezni. Az észak-koreai lövedékek közül sok a szigeten lévő laktanyába csapódott be. A történtek miatt a dél-koreai vezetés válságtanácskozásra gyűlt össze egy föld alatti bunkerben, a szöuli elnöki palotában. Ri Mjong Bak dél-koreai elnök közölte: országa megpróbálja elkerülni, hogy az incidensből nagyobb fegyveres konfliktus legyen.
Egy elnöki hivatali tisztségviselő viszont hozzátette, hogy ha Észak-Korea folytatja az agressziót, akkor Szöul erőteljesebb választ ad, mint amely az első tüzérségi lövésekre adott volt. A dél-koreai védelmi minisztérium közleményében azt írta, hogy Észak-Korea szándékosan és előre megfontoltan megsértette a két Korea között 1953-ban kötött fegyverszüneti megállapodást.
Észak-Korea szerint Dél-Korea kezdte a tüzérségi párbajt, és megfenyegette déli szomszédját, hogy ismét lőni fogja területét, ha az akár csak egy hajszálnyival is megsérti a két országot elválasztó fegyverszüneti vonalat. Éppen a térségben tartózkodik egy amerikai különmegbízott, mert fény derült egy új észak-koreai urándúsító létére.
Stephen Bosworth még az incidens előtt Tokióban kijelentette: az észak-koreai atomprogramról folytatandó hatoldalú tárgyalások nem újíthatók fel mindaddig, amíg Phenjan új ultramodern létesítményében urándúsítást végez. Lee Dong-Bok, az amerikai Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) vezető munkatársa szerint nyilvánvaló: Észak-Korea nagyon határozott kísérletet tett most az Egyesült Államok és Dél-Korea megdöbbentésére, hogy engedményeket tegyenek neki az atomprogramja felszámolásáról szóló hathatalmi tárgyalásokon.
Több ország aggodalmának adott hangot az incidens miatt. A kínai külügyi szóvivő felszólította „az érintett feleket”, hogy tegyenek meg mindent a béke és biztonság érdekében. Hozzátette, hogy szükségszerű a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését célzó hatoldalú tárgyalások folytatása. Moszkva megengedhetetlennek tartja az erőszak alkalmazását a Koreai-félszigeten, és mérsékletre szólítja fel a feleket. A washingtoni Fehér Ház határozottan elítélte az észak-koreai tüzérségi támadást, és felszólította Phenjant, hogy hagyjon fel a háborús provokációval.
Az amerikai vezetés hangsúlyozza közleményében, hogy az Egyesült Államok elkötelezett Dél-Korea védelmében, valamint a térségbeli béke és katonai egyensúly fenntartásában. Egy amerikai tisztségviselő pedig azt közölte, hogy a Koreai-félsziget térségében állomásozó amerikai erőknek egyelőre nem kell belefolyniuk az incidensbe, de folyamatosan figyelik a helyzetet. Az ügyben az ENSZ Biztonsági Tanácsa is rendkívüli tanácskozásra készül.
Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.
Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.
Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.