2010. június 14., 07:572010. június 14., 07:57
Úgy tűnik, hogy a holland nyelvű Flandriában a Belgium fokozatos kettéválasztását hirdető N-VA most megelőzte a három évvel ezelőtti választásokat megnyerő kereszténydemokratákat: egy flamand tévéállomás megbízásából készült felmérés valamivel húsz százalék fölötti eredményt jósolt az N-VA-nak, és kevéssel húsz százalék alattit a flamand kereszténydemokratáknak.
A Flamand Érdek (Vlaams Belang) nevű párt, amely nem csupán radikálisan függetlenségpárti, hanem egyben idegengyűlölő szélsőjobboldali formáció, az exit poll mérések szerint veszített eddigi népszerűségéből. A franciaajkú Vallóniában a szocialisták álltak az élre – az exit poll adatok szerint a szavazatok körülbelül 32 százalékával –, a második helyre pedig a liberálisok kerültek, mintegy 10 százalékponttal alacsonyabb támogatottsági aránnyal. A 10,5 millió lakosú országban – ahol pénzbírság terhe mellett kötelező a részvétel a választásokon – 1974 óta mindig az ország lakosságának 60 százalékát kitevő flamand népközösség adta a miniszterelnököt.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.