Hirdetés

Figyelmeztetés Pekingnek

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

A tibeti tüntetőkkel szembeni erőszak beszüntetésére hívta fel Kínát tegnap az Európai Unió. A huszonhetek az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának genfi ülésén mély aggodalmuknak adtak hangot a tibeti zavargások miatt, egyszersmind amiatt, hogy a nyugtalanság átterjedt Kína más régióira is.

Gazda Árpád

2008. március 26., 00:002008. március 26., 00:00

Felhívták ugyanakkor a tüntetõket is arra, hogy tartózkodjanak az erõszaktól. Emellett felszólították a pekingi kormányt, hogy vessen véget az utazási korlátozásoknak és az információhoz való jog korlátozásának.
José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke Lisszabonban a pekingi olimpiai játékok bojkottja ellen foglalt állást. Mint mondta, a testület nincs meggyõzõdve arról, hogy „bármiféle bojkott elvezetne ahhoz, hogy jobban tiszteletben tartsák a jogot Kínában”. Barrosóval ellentétben Nicolas Sarkozy francia elnök nem sokkal korábban jelezte: nem zárja ki a lehetõséget, hogy távol maradjon a megnyitóról, ezzel nyomatékosítva a kínai hatóságok és a tüntetõk párbeszédét szorgalmazó felhívását. Sarkozy hétfõn Pekinget önmérsékletre szólította fel, s felajánlotta, hogy Franciaország kész közvetíteni a dalai láma képviselõi és Kína között. Az államfõ hivatala által kiadott közlemény szerint Sarkozy üzenetet küldött a kínai elnöknek, Hu Csin-taónak (Hu Jintao), amelyben hangoztatta, hogy szomorúsággal töltik el a tibeti tragikus eseményekrõl szóló hírek. Reményét fejezte ki egyben, hogy a felek közötti párbeszéd újraindul.
A kínai külügyminisztérium tegnap bejelentette: tucatnyi külföldi újságíró utazik ma Lhászába, hogy „megismerje az igazságot” az utóbbi hetekben történt zavargásokkal kapcsolatban. A külföldi újságírók felkereshetik a zavargások által érintett helyeket, és interjúkat készíthetnek az erõszakcselekmények sérültjeivel. Az utazást szervezõ kínai külügyminisztérium jelölte ki azokat a külföldi tudósítókat, akik tagjai lehetnek a Tibetbe látogató csoportnak. Pekingben dolgozó újságíróktól származó értesülés szerint az amerikai AP és a japán Kyodo hírügynökség, a katari központú al-Dzsazíra televízió, a Financial Times címû brit és a The Wall Street Journal amerikai lap munkatársai, valamint tajvani és hongkongi médiaszervek újságírói vehetnek részt a háromnaposra tervezett tibeti utazáson.
Hétfõn a nepáli rendõrség bambuszbotokkal ütlegelve feloszlatta a Tibet mellett tüntetõ mintegy 500 tibeti menekültbõl, illetve szerzetesbõl álló tömeget az ENSZ katmandui irodái közelében, és kétszáznegyvenöt személyt õrizetbe vettek. A tiltakozók azt követelték, hogy az ENSZ indítson vizsgálatot a kínai hatóságok tibeti erõszakos fellépése ügyében. Nepál közölte, hogy nem engedélyez tüntetéseket egyik baráti állam, így Kína ellen sem.
Az indiai Dharmszalában mûködõ tibeti emigránskormány, tibeti forrásokból származó értesülésre hivatkozva azt állította hétfõn, hogy a kínai hatóságok mintegy 130 embert öltek meg a március elsõ felében lezajlott tibeti tüntetések elfojtásakor. Pekingi hivatalos közlés szerint 19 halálos áldozata volt a tibeti zavargásoknak.
Tegnap egyébként a magyar külügyminisztériumba kérették Kína budapesti nagykövetét a tibeti események miatt, Várkonyi László szakállamtitkár pedig kifejtette Csang Csun-hsziangnak, hogy Magyarország aggodalommal figyeli a tibeti eseményeket.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
2026. október 08., csütörtök

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be

Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be
2026. október 08., csütörtök

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban

Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban
Hirdetés
Hirdetés