
Fotó: Pixabay
A családnak szentelt esztendőben a katolikus egyház bevezette a „gyökereket őrző” nagyszülők és idősek ünnepnapját, amelyet július negyedik vasárnapján ünnepelnek meg – jelentette be Ferenc pápa vasárnap déli beszédében.
2021. január 31., 19:032021. január 31., 19:03
2021. január 31., 20:142021. január 31., 20:14
A katolikus egyházfő azt mondta, a nagyszülők gyakran feledésbe merülnek. Úgy fogalmazott:
A 84 éves pápa szerint ilyen értelemben az öregség ajándék.
Az egyházfő bejelentését a vatikáni Világiak, család és élet dikasztériumának közleménye kísérte. Ebben az áll, hogy idéntől kezdve a katolikus egyház egészében új világnapot vezetnek be, amelyet a nagyszülőknek és időseknek szentelnek.
A dikasztérium emlékeztetett, hogy a 2021-es esztendőt az egyház a családnak szenteli a családról tartott püspöki szinódust követő apostoli buzdítás, a Szeretet öröme című pápai dokumentum útmutatása szerint. A család éve március 19-én, Szent József ünnepnapján veszi kezdetét.
A vatikáni hivatal halaszthatatlannak nevezte az időseknek szentelt pasztorációt minden keresztény közösségben. Az idősek korosztályát „lelki és emberi gazdaságként” jelölte meg, amelyet szembehelyezett a mai világban tapasztalt, az időseket "selejtező" kultúrával. A dikasztérium bejelentette, hogy számos kezdeményezéssel készül a nagyszülők és idősek világnapja előkészítéseként.
Ferenc pápa, ha a járványhelyzet addigra megengedi, nyáron személyesen készül vezetni az idősek első világnapját a Szent Péter téren tartandó ünnepléssel – tette hozzá a közlemény.
A Vatikáni Rádió kommentárja emlékeztetett, hogy Ferenc pápa megválasztása óta szorgalmazza az időseket övező hálátlanság „légüres terének” betöltését.
Mi mondhatjuk el a félelmet érző fiataloknak, hogy a jövőtől való szorongás legyőzhető. Mi taníthatjuk meg a saját magukba szerelmes fiataloknak, hogy nagyobb öröm adni, mint kapni” – idézte Ferenc pápát a vatikáni sajtó.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!