Hirdetés

Ferenc pápa beszólt Brüsszelnek a karácsony miatt: anakronizmus, a történelemben már annyi diktatúra próbált így cselekedni

•  Fotó: VaticanNews

Fotó: VaticanNews

Ferenc pápa hétfőn befejezte görögországi látogatását, amelynek végén arra bíztatta a fiatalokat, hogy kövessék az álmaikat, és álljanak ellen a jelenkori fogyasztási kultúra „szirénjeinek”, amelyek csak könnyű élvezeteket ígérnek.

MTI

2021. december 07., 08:572021. december 07., 08:57

Amikor felsétált a lépcsőn a Rómába tartó repülőgépre, a Szentatya egy kisebb széllökéstől pillanatra láthatóan kibillent az egyensúlyából, de a személyzet egyik tagja segített neki a fedélzetre lépnie.

A repülőgépen a pápa újságíróknak elmondta, hogy tervei szerint a közeljövőben találkozik Kirill orosz ortodox pátriárkával. A katolikus egyházfő ezzel kapcsolatban közölte: a jövő héten a Vatikánba látogat Ilarion metropolita, a moszkvai patriarkátus egyházközi külügyeinek irányítója, hogy egyeztessenek a következő találkozóról.

Hirdetés
Idézet
Kész vagyok elmenni Moszkvába vagy bárhova, mert ahhoz, hogy egy testvérrel beszélhessek, nincs szükség protokollra”

– fogalmazott Ferenc pápa, aki 2016-ban a kubai főváros, Havanna repülőterén már találkozót tartott Kirill pátriárkával. Az az első alkalom, hogy az 1054. évi nagy egyházszakadás óta az orosz ortodox egyház feje és a római pápa találkozott egymással.

Kérdezték őt az újságírók az Európai Unió egyik biztosának arról a tervezetéről, miszerint betiltani javasolta volna egyes nevek, szavak, kifejezések használatát, köztük a „karácsony” kifejezését is.

Idézet
Ez anakronizmus A történelemben már annyi diktatúra próbált így cselekedni... Napóleon, a náci diktatúra, a kommunistáké”

– mondta a pápa, majd hangsúlyozta, hogy „ez a történelemben soha nem működött”.

korábban írtuk

„Megmenekült a karácsony”: az Európai Bizottság visszavonja a kommunikációs iránymutatásokat tartalmazó dokumentumát
„Megmenekült a karácsony”: az Európai Bizottság visszavonja a kommunikációs iránymutatásokat tartalmazó dokumentumát

Az Európai Bizottság visszavonja a testület tagjai számára előírt, belső és külső kommunikációs iránymutatásokat tartalmazó, vitákat kiváltó dokumentumát, és tovább dolgozik annak véglegesítésén.

Ferenc pápa leszögezte: szükséges, hogy az Európai Unió visszatérjen az alapító atyák elképzeléseihez, az egység és a nagyszerűség elveihez, és figyeljen arra, hogy ne lépjen az ideológiai gyarmatosítás útjára.

„Mert mindez megoszthatja az országokat és bukásra ítéli az Európai Uniót” – tette hozzá. Hangsúlyozta továbbá, hogy „az EU-nak tiszteletben kell tartania egy adott ország belső struktúráját, sokszínűségét, és nem szabad uniformizálnia”. „Minden országnak megvannak a sajátosságai, a szuverenitása, s mindez olyan egységben, amelyben tiszteletben kell tartani az egyediséget” – fogalmazott Ferenc pápa.

Az ötnapos ciprusi és görögországi látogatás során Őszentsége találkozott helyi egyházi vezetőkkel és hívők községeivel, köztük  fiatalokkal is. Elsősorban a fiatalokat bíztatta, hogy maradjanak állhatatosak a hitükben, kétségeik ellenére is, és álljanak ellen az anyagi vágyak kísértéseinek. 

korábban írtuk

Lapértesülés: Brüsszel betiltaná a karácsony kifejezés és a keresztény nevek használatát
Lapértesülés: Brüsszel betiltaná a karácsony kifejezés és a keresztény nevek használatát

Az Il Giornale által elsőként közölt uniós belső dokumentáció szerint az Európai Bizottság új kommunikációs irányelveket fogalmaz meg, s ezek a többi között tiltják a karácsony kifejezés és a hagyományos európai keresztény nevek használatát.

A pápa felidézte a diákoknak Homérosz Odüsszeia című epikus költeményét és az abban szereplő szirének kísértéseit, akik „dalaikkal elvarázsolták a hajósokat, akik emiatt szikláknak ütköztek”.

Idézet
„A mai szirének is el akarnak varázsolni benneteket csábító és szűnni nem akaró ígéreteikkel, amelyek könnyű élvezeteket ígérnek, a fogyasztás hamis szükségleteit, valamint a testi jólét és a minden áron szórakozás kultuszát hirdetik” 

– hangsúlyozta a Szentatya. Hozzáfűzte: „ezek mind olyanok, mint a tűzijáték: pillanatra felragyognak, de aztán füstté és köddé válnak a semmiben”. Látogatása végén Ferenc pápa találkozott egy athéni katolikus iskola diákjaival is, köztük két bevándorlóval, akik közül az egyik egy 18 éves szíriai menekült, aki Aleppó 2014-es bombázása után hagyta el hazáját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Nacsa Lőrinc: a háború sem befolyásolja a külhoni magyarság támogatását

A külhoni magyarság támogatása nem függ külső körülményektől, így a háború okozta nehéz helyzetben sem kellett egyetlen programot vagy támogatási formát megszüntetni – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Nacsa Lőrinc: a háború sem befolyásolja a külhoni magyarság támogatását
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Moszkva: a Kreml nem ismeri Orbán Viktornak az ukrajnai konfliktus rendezésére vonatkozó kezdeményezéseit

A Kreml nem ismeri Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek az ukrajnai konfliktus rendezésére vonatkozó kezdeményezéseit – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn újságíróknak.

Moszkva: a Kreml nem ismeri Orbán Viktornak az ukrajnai konfliktus rendezésére vonatkozó kezdeményezéseit
2025. november 10., hétfő

Zelenszkij szerint Putyin második frontot nyithat Európában

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő még az ukrajnai háború vége előtt „második frontot nyit” Európában.

Zelenszkij szerint Putyin második frontot nyithat Európában
2025. november 10., hétfő

Trump „becstelennek” nevezte a BBC lemondott főigazgatóját és hírigazgatóját

Donald Trump „becstelennek” nevezte a BBC brit közszolgálati médiatársaság lemondott főigazgatóját és hírigazgatóját, akik az amerikai elnök 2021. január 6-i beszédének eltorzított sugárzása nyomán kialakult botrány miatt bejelentették távozásukat.

Trump „becstelennek” nevezte a BBC lemondott főigazgatóját és hírigazgatóját
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Zelenszkij több mint kéttucatnyi Patriot-rendszert akar és a 20. oroszellenes EU-szankciócsomagról beszél

Ukrajna 27 darab Patriot légvédelmi rendszert szeretne rendelni amerikai vállalatoktól, és addig is európai szövetségeseitől szeretné kölcsönkérni a kritikus fontosságú rendszert – nyilatkozta Volodimir Zelenszkij elnök.

Zelenszkij több mint kéttucatnyi Patriot-rendszert akar és a 20. oroszellenes EU-szankciócsomagról beszél
2025. november 09., vasárnap

Lemondott a BBC vezérigazgatója a Trump egyik beszédének manipulálásával kapcsolatos vádak miatt

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit közszolgálati médiatársaság manipulálhatta Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét.

Lemondott a BBC vezérigazgatója a Trump egyik beszédének manipulálásával kapcsolatos vádak miatt
2025. november 09., vasárnap

Lavrov előkerült, és közölte: hajlandó tárgyalni az amerikaiakkal

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy kész találkozni Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel, de az ukrajnai béke érdekében figyelembe kell venni Oroszország érdekeit.

Lavrov előkerült, és közölte: hajlandó tárgyalni az amerikaiakkal
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

XIV. Leó pápa: álljanak le a harcok, és kötelezzük el magunkat a tárgyalásra

Elismerését fejezte ki azoknak, akik a békét igyekeznek építeni a háborúk sújtotta övezetekben XIV. Leó pápa vasárnap délben elmondott beszédében. Az egyházfő rendkívüli tanácskozásra szólította a bíborosokat Rómába.

XIV. Leó pápa: álljanak le a harcok, és kötelezzük el magunkat a tárgyalásra
2025. november 09., vasárnap

Román állampolgárok sérültek meg egy isztambuli lövöldözésben

Két román állampolgár megsérült szombaton este Isztambulban egy fegyveres incidens során, amely a török nagyváros Taksim terén történt – jelentette be Oana Țoiu román külügyminiszter Facebook-oldalán.

Román állampolgárok sérültek meg egy isztambuli lövöldözésben
2025. november 09., vasárnap

Ukrajna: atomerőműveket ellátó energetikai létesítményeket támadtak az oroszok

Az orosz erők pénteken és szombaton a Hmelnyickij és a Rivne atomerőműveket ellátó energiaátviteli állomásokat támadták az ukrán energiainfrastruktúra elleni nagyszabású támadásuk részeként.

Ukrajna: atomerőműveket ellátó energetikai létesítményeket támadtak az oroszok
Hirdetés
Hirdetés