
Forró Krisztián, az MKP, Solymos László, a Most-Híd és Mózes Szabolcs, az Összefogás mozgalom elnöke a pénteki eseményen
Fotó: Magyar Közösség Pártja
Létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet, egy új egyesített magyar párt létrehozásáról azon a hárompárti találkozón, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői között tartottak az MKP pozsonyi székházában pénteken.
2020. augusztus 07., 16:102020. augusztus 07., 16:10
2020. augusztus 07., 16:132020. augusztus 07., 16:13
A megegyezés létrejöttét a három politikai csoportosulás vezetői pénteki közös sajtótájékoztatójukon jelentették be, egyaránt rendkívül fontosnak minősítve azt. A mostani megegyezést a tervek szerint egy, az egységes párt létrehozását célzó közös szándéknyilatkozat aláírása követi majd augusztus 20-án Révkomáromban. A párt tényleges létrehozására ezt követően kerül majd sor.
Rámutatott: konszenzus született a pártegyesítésről, mivel mindenki abban érdekelt, hogy a felvidéki magyarságnak erős és hiteles érdekképviselete legyen. „Ez az első lépés abban az irányában, hogy a felvidéki magyarság megmaradását tudjuk szolgálni” – jelentette ki Forró Krisztián. Elmondta: következő lépésként munkacsoportokat hoznak létre, amelyek a politikai téziseket hangolják majd össze, illetve lefektetik a pártegyesítés technikai részleteit. Hozzáfűzte: nemcsak a politikai, hanem a társadalmi egység megteremtésére is szükség van, ezért a további tárgyalásokba más felvidéki magyar társadalmi szervezeteket is be akarnak vonni. Az MTI kérdésére azt mondta: számukra továbbra is az etnikai magyar képviselet a fontos.
Solymos László, a Most-Híd elnöke elmondta: az erős magyar érdekképviselet megteremtése érdekében egy erős, demokratikus alapokon álló, a szlovákiai magyar társadalom sokszínűségét képviselő politikai pártot akarnak létrehozni. A most lezajlott tárgyalásról azt mondta: nem arról beszéltek, hogyan tudják egymást „bedarálni”, hanem arról, hogyan tudnak erős képviseletet létrehozni. „Létrehozzuk a közös pártot, amelyre a magyarok hetven százaléka vágyik” – szögezte le Solymos, utalva egy nemrégiben nyilvánosságra hozott felmérés eredményeire.
Mózes Szabolcs, az Összefogás mozgalom elnöke a leendő közös párt kapcsán azt hangsúlyozta: számukra az fontos, hogy „új emberek” kerüljenek a politikába, valamint az, hogy az egység közös politikai témákon álljon és tartalmi megújulást is hozzon. Az MTI kérdésére a sajtótájékoztató résztvevői ugyan nem említettek dátumot a leendő párt létrehozásának időpontjáról, Sólymos László azonban azt mondta: a legkésőbb a következő szlovákiai választásokig létrehozzák a közös pártot.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!