
Fotó: Rompres
A politikus egyúttal az Unión kívüli bevándorlók kiutasítását sem zárta ki annak nyomán, hogy egy egyiptomi férfi egy 21 éves amerikai diáklányt erõszakolt meg.
Mint arról beszámoltunk, a dicsõszentmártoni illetõségû gyanúsított, Ioan Rus tettét péntekre virradóra követte el, Róma egyik kihalt külvárosában. Rátámadt 31 éves áldozatára – a lesothoi nagykövet lányára –, a bokrok közé vonszolta, majd megsebezte egy késsel, és megerõszakolta.
A támadás kapcsán Maroni kijelentette: bár megérti a határok megnyitásának és az utazás szabadságának elõnyeit, az állam nem mondhat le azon kötelességérõl, hogy szavatolja polgárai biztonságát.
„Ha szükséges, újratárgyaljuk az Európai Bizottsággal a polgárok szabad helyváltoztatását kimondó egyezményt, oly módon, hogy korlátozásokat vezetünk be azon esetekben, amikor saját állampolgáraink biztonsága forog kockán” – szögezte le a leendõ belügyminiszter. Maroni korábban az illegális bevándorlókkal szembeni szigor fokozását is fontosnak tartotta, különös tekintettel a román állampolgárokra. Mint arról beszámoltunk, Olaszországban az általuk elkövetett bûncselekmények miatt hónapok óta a figyelem középpontjában vannak a fõleg Romániából érkezett, jórészt roma származású, illegális barakkvárosokban lakó bevándorlók. A bûncselekmények nyomán az országban erõteljes románellenes hangulat alakult ki.
Ennek csillapítására az olaszországi románokat tömörítõ Román Identitás Pártja 11 másik román szervezettel együtt azzal a felszólítással fordult az Olaszországban élõ románokhoz: tegyenek bejelentést az illetékes olasz hatóságoknál, vagy a román külképviseleti szerveknél abban az esetben, ha honfitársaik által elkövetett bûncselekményeket észlelnek.
A románokkal szembeni ellenszenv csillapítása a célja a bukaresti kormány azon kezdeményezésének is, amelynek keretében az ország határain kívül élõ románok sikertörténeteit mutatnák be. Az év második felében induló népszerûsítõ kampányt Olaszországban és Spanyolországban folytatják majd le.
Az imázskampány bejelentésével egy idõben azonban az olaszországi sajtót ismét egy románokkal kapcsolatos incidens híre foglalkoztatja: egy tízéves román gyermeket szociális gondozókra bíztak, miután pisztollyal ment iskolába. Mint kiderült, a fegyver az édesapjáé volt, akinek lakásán a házkutatás során több lõfegyvert is találtak. Az apát és élettársát õrizetbe vették, ellenük jogtalan lõfegyverbirtoklás vádjával indul eljárás.
B. L.
Román sátortábort számoltak fel Sevillában
Harminc román állampolgárt telepített ki hétfõn a spanyol rendõrség egy Sevilla környéki illegális teleprõl – adta hírül tegnap a helyi Diario de Sevilla címû napilap. A családok többsége hetek óta sátrakban élt. Az akció során a helyi közterület-fenntartó egy tonna szemetet szedett össze a tábor helyén. A kitelepítettek között olasz állampolgárok is voltak.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.