
Fotó: Beliczay László
Thierry Breton, a belső piacért felelős európai uniós biztos megerősítette, hogy az Európai Unió nyárra elérheti a koronavírus-elleni kollektív immunitást a területén gyártott oltóanyag-mennyiségnek köszönhetően. Az uniós oltási stratégiáért is felelős francia politikus azt is jelezte, hogy a beoltottságot igazoló közös uniós egészségügyi igazolás kiváltása nem lesz kötelező.
2021. március 28., 18:412021. március 28., 18:41
2021. március 28., 18:412021. március 28., 18:41
„Megvan a kapacitásunk arra, hogy a negyedév végéig legyártsunk és leszállítsuk európai honfitársaink számára az ígért 360 millió dózist, július végéig pedig mintegy 420 milliót. Ez a szükséges mennyiség ahhoz, hogy kollektív immunitásról beszélhessünk” – mondta Thierry Breton vasárnap az RTL francia rádióban. A biztos egy héttel ezelőtt a TF1 francia televízióban azt mondta, hogy Európa július 14-re érheti el a közösségi immunitást.
„Fel kell gyorsítani (az oltási kampányt), de a tagállamok feladata ennek megszervezése és gyorsítása” – hangsúlyozta a biztos. „Nekik kell a 420 millió adagot a következő három és fél hónapban eloltaniuk” – tette hozzá.
– vélte az uniós biztos. Thierry Breton elmondta, hogy a közös uniós egészségügyi igazolás, az úgynevezett „zöldtanúsítvány” június 15-től lesz érvényes digitális és papír változatban is mind a 27 tagállam számára.
– fogalmazott a biztos. A QR kóddal ellátott igazoláson szerepelni fog a tulajdonos neve, születési dátuma, az útlevele száma, illetve az, hogy kapott-e oltást és hogy milyen típusút, valamint, hogy átesett-e a fertőzésen és vannak-e antitestjei. Aki nem kapott oltást és nem is volt beteg, annak a PCR-teszt eredménye szerepel majd az igazoláson.
– hangsúlyozta Thierry Breton. A zöldútlevél egy negatív teszttel is kiváltható lesz, s a gyorstesztek kapacitásának kibővítésén is dolgozik az Európai Bizottság. Thierry Breton szerint az a cél, hogy „ismét együtt tudjunk élni kockázatmentesen”, és hogy „nyitni tudjunk".
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!