2008. március 04., 00:002008. március 04., 00:00
Az orosz cég hangsúlyozta: az intézkedés nem érinti az európai fogyasztókat, az oda irányuló szállításokban nincs és nem lesz fennakadás. A Gazprom szóvivője szerint készek folytatni a tárgyalásokat az ukrán féllel.
Az ukrán állami Naftogas vállalatnál tegnap délután már azt állították, hogy 35 százalékkal csökkent az orosz szállítás. A kétféle arány napi 30–46 millió köbméteres kiesést jelent. Viktor Juscsenko ukrán államfő tegnap ismételten sürgette a tárgyalások folytatását a Gazprommal. Emellett az elnök közleményében arra is figyelmeztette Julia Timosenko miniszterelnököt, hogy „dinamikus tárgyalásokra van szükség, nem pedig gázháború provokálására” Oroszországgal.
Tegnap délben az Európai Bizottság szóvivője is közölte: a Gazprom biztosította Brüsszelt afelől, hogy az Európai Unióba irányuló gázszállítást nem érinti a vita Ukrajnával. Az osztrák OMV olaj és gázipari vállalat, a baumgarteni gázelosztó-átrakóközpont tulajdonosa szintén közölte, hogy nincs fennakadás a szállított mennyiségekben Nyugat-Európa felé. A Gazprom pénteken fenyegette meg Ukrajnát, hogy csökkenti az oda irányuló gázexportot a kifizetetlen adósságok és a folyó évre vonatkozó gázszerződés hiánya miatt.
A múlt héten a felek kétszer is tárgyaltak, de eredmény nélkül, majd a Gazprom bejelentette a tegnap életbe lépett intézkedést. A Gazprom szóvivője tegnap azt állította, hogy az utolsó tárgyalások óta személyes találkozóra nem került sor. Hírügynökségi értesülések szerint azonban tegnap újrakezdődtek a megbeszélések a Gazprom és a Naftogas vezetői között.
Hírösszefoglaló
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.