Hirdetés

EU-csúcs: elfogadták a tagállamok az uniós keretköltségvetést és a helyreállítási csomagot

•  Fotó: Facebook/European Parliament

Fotó: Facebook/European Parliament

Az uniós tagállamok vezetői elfogadták a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló keretköltségvetést és a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok helyreállítását célzó pénzügyi csomagot – jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedd hajnali Twitter-üzenetében a testületet alkotó állam-, illetve kormányfők több mint négy napon át tartó tanácskozása után.

MTI

2020. július 21., 11:152020. július 21., 11:15

2020. július 21., 13:092020. július 21., 13:09

„Sikerült, Európa egységes, Európa erős. Ez az egyezség sorsfordító az unió történelmében, és elindít minket a jövőbe vezető úton is” – kezdte reggeli sajtótájékoztatóját a tanácselnök. Mint mondta, az „unió csodája létezik, mert a tisztelet és együttműködés képes volt forrást fakasztani”.
Az elnök kiemelte, hogy „első alkalommal van egyértelmű kapocs a pénzügyi források és a jogállamisággal kapcsolatos feltételek között, mivel a csúcson kiderült, hogy a tagállamok többsége ragaszkodik ehhez”.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy

Hirdetés

az unió bebizonyította: képes időben, hatékonyan cselekedni, és a végső megállapodás megérte a több mint 90 órányi nehéz tárgyalást.

Sajnálatosnak nevezte azonban azt, hogy néhány terület nem kapja azt a támogatást, mint eredetileg tervezték. Hangsúlyozta, hogy Európa a zöld célkitűzések és a digitalizáció fényében épül újjá.

„A tagállamok végre nem a kormányközi megoldást választották, hanem az Európai Bizottságot ruházták fel a helyreállítás végrehajtásával” – tette hozzá.

•  Fotó: Európai Bizottság Galéria

Fotó: Európai Bizottság

Emmanuel Macron francia elnök történelminek nevezte a kedd reggeli egyezséget, amelyet nehéz tanácskozások után sikerült elérnie a tagállami vezetőknek.

Idézet
A megállapodásnak köszönhetően az unió közösen vesz fel kölcsönt, és közösen hajtja végre a helyreállítási tervet”

– mondta.

korábban írtuk

Iohannis az EU-csúcs után: lenyűgöző összeget alkudtunk ki Romániának
Iohannis az EU-csúcs után: lenyűgöző összeget alkudtunk ki Romániának

„Lenyűgöző összeget alkudtunk ki Romániának” – jelentette ki kedd reggel Klaus Iohannis államfő azt követően, hogy a tagállamok vezetői elfogadták az EU keretköltségvetését és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó pénzügyi csomagot.

Angela Merkel német kancellár a francia elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy „nem volt könnyű a sok különböző álláspontot összehangolni, de a lényeg hogy sikerült”.

„Ez az egyezség is bizonyíték arra, hogy az unió határozottan kíván cselekedni” – hangsúlyozta.

Mark Rutte holland miniszterelnök azt mondta, hogy nem elégedetlen a megállapodással, de nem mondaná, hogy történelmi jelentőségű lenne. Üdvözölte, továbbá, hogy az elfogadott szövegbe beépült a vészfékmechanizmus, amely bármely országot feljogosítja, hogy vitát kezdeményezzen az Európai Tanácsban, abban az esetben, ha meglátása szerint egy másik tagország nem a „megfelelő módon” hajtja végre az uniós források kiosztásához rendelt reformprogramokat.

A 2021-2027 közötti EU-s költségvetés keretösszege – Michel korábbi javaslatával megegyezően –1074 milliárd euró maradt 2018-as árak mellett, a 750 milliárd eurós helyreállítási csomag szerkezetén és a kiadási célokhoz rendelt keretösszegeken jelentősen változtattak.

Az alku értelmében a 750 milliárd euróból nem 500 milliárd, hanem 390 milliárd eurót folyósítanak vissza nem térítendő támogatások formájában az uniós gazdaságok fellendítésére, 250 milliárd euró helyett pedig 360 milliárd eurót szánnak kedvezményes kamatozású hitelekre.

•  Fotó: Német kormány Galéria

Fotó: Német kormány

A koronavírus-járvány okozta válság utáni gazdasági helyreállítást és az ellenállóképesség erősítését segítő pénzügyi eszköz (RRF) keretösszegét 560 milliárdról 672,5 milliárd euróra emelte az Európai Tanács, miközben a vidékfejlesztési támogatásokra korában szánt 15 milliárd eurót a felére, az egészségügyre szánt keretet pedig nullára csökkentette. Jelentősen csökkentették a kutatási és innovációs, valamint a digitális átállást segítő programok számára elkülönített összegeket.

Kevesebb jut a tagországok szénmentes gazdaságra való átállását és a zöld beruházások felgyorsítását segítő keretbe is. A hosszú távú költségvetés és a helyreállítási alap 30 százalékát azonban az éghajlatváltozással összefüggő fellépésekre kell fordítani.

Az elfogadott megállapodás megemelte a „takarékos négyeknek” – Ausztria, Hollandia, Svédország, Dánia – és Németországnak járó költségvetési visszatérítés összegét.

A csúcstalálkozó egyik legtöbb vitát kiváltó kérdésével, a ÚjNemzedékEU (NextGenerationEU) névre keresztelt helyreállítási alapból származó összegek elosztásával és ellenőrzésével kapcsolatban abban állapodtak meg az uniós vezetők, hogy az Európai Bizottságnak határozatot kell elfogadnia a vonatkozó célok „kielégítő teljesítésének értékeléséről és a kifizetések jóváhagyásáról”.

•  Fotó: Európai Bizottság Galéria

Fotó: Európai Bizottság

Amennyiben egy vagy több tagállam úgy ítéli meg, hogy súlyos eltérések mutatkoznak a meghatározott céloktól, kérhetik az Európai Tanács elnökét, hogy az ügyet utalja a tanács elé. Egy ilyen ügy megtárgyalása nem haladhatja meg a három hónapot.

A megállapodás az uniós pénzek kifizetésével összefüggő politikai feltételekkel összefüggésben „arányos intézkedések meghozatalát” helyezi kilátásba az uniós források nem megfelelő felhasználása vagy az uniós értékek tiszteletben tartásának elmaradása esetén.

A tanácsnak minősített többséggel jóváhagyott bármiféle eljárást objektív módon, hátrányos megkülönböztetéstől mentesen, a tagállamok egyenlő bánásmódjának elvét tiszteletben tartva, pártatlan és bizonyítékokon alapuló megközelítés alapján kell lefolytatni.

korábban írtuk

Budapesti sajtó: Brüsszelben megszületett a megállapodás, Orbán Viktor elérte, amit akart
Budapesti sajtó: Brüsszelben megszületett a megállapodás, Orbán Viktor elérte, amit akart

Brüsszelben megszületett a megállapodás, Orbán Viktor miniszterelnök elérte, amit akart – írta az Origo hétfő este. A portál szerint Magyarország 3 milliárd euróval több pénzt kapott a tervezettnél; Angela Merkel német kancellár ígéretet tett, hogy a német elnökség alatt, 2020. végéig lezárja a Magyarországgal szemben ind&

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
Hirdetés
Hirdetés