Hirdetés

Etnobiznisz Magyarországon

A gyulai székhelyű Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége (MRKSZ) ügyészségi feljelentést tett nyolc olyan képviselőjelölt ellen, akik románként indulnak a kisebbségi önkormányzati választásokon, jóllehet, korábban magukat cigánynak vallották – közölte a szövetség elnökségi tagja tegnapi gyulai sajtótájékoztatóján.

MTI

2010. szeptember 30., 09:422010. szeptember 30., 09:42

Jova Éva elmondta: több Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen észlelték, hogy olyanok jelöltették magukat a román kisebbségi listán, akik saját nyilatkozatuk szerint korábban nem voltak más kisebbség képviselői.

Az országos választási iroda honlapja szerint viszont közöttük többen még jelenleg is „szolgálatban lévő” roma kisebbségi önkormányzati képviselők, sőt olyan is van, aki a helyi cigány közösség vezetője. Hasonló esetek fordultak elő Békés, Baranya és Szabolcs-Szatmár-Bereg, sőt még Győr-Moson-Sopron megyékben és a fővárosban is, amit Jova Éva egyértelműen az etnobiznisznek tulajdonít. Az általa készített kimutatás szerint október 3-a után sorra alakulnak olyan településeken is kisebbségi önkormányzatok, ahol „objektíve bizonyíthatóan nincs román közösség”.

Mint mondta, a legutóbbi választásokon összesen 46 településen és budapesti kerületben alakult meg román kisebbségi önkormányzat, a mostani választások után pedig már akár 72-ben is. Bemutatott egy táblázatot, amely szerint a magyarországi összes román kisebbségi önkormányzat 103 millió forinttal gazdálkodhatott 2008-ban, amelyből 58 millió forintot a fővárosi kerületekben és a Pest megyében működő önkormányzatok kaptak. Jova Éva a 15 kerületi és a fővárosi elnök közül mindössze háromról állapította meg, hogy „valóban hazai román származású személyek”. Az MRKSZ ezért petíciót juttatott el a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek, a kisebbségi ombudsmannak, a parlamenti pártoknak és az országgyűlés illetékes szakbizottságának, és hasonló tiltakozó levelet írtak Románia államelnökének is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés