2010. szeptember 07., 09:462010. szeptember 07., 09:46
A bizottsághoz még nem érkeztek be a Dnyeszteren túli szakadár terület adatai, valamint azok, amelyek a külföldön élők szavazataiból adódnak össze. Szakértők szerint ez utóbbi adatok érdemben valószínűleg nem fognak változtatni a teljes részvételi arányon. A szavazás érvényességéhez a szavazásra jogosultak legalább egyharmadának, azaz 33,34 százalékuknak a részvétele szükséges. A népszavazás érvénytelensége a parlament feloszlatását és előrehozott választások kiírását vonja maga után. Moldovában 2000 óta a parlament választja meg a köztársasági elnököt.
Tavaly tavasszal járt le a kommunista Vladimir Voronin mandátuma, s a parlamenti patthelyzet miatt azóta sem sikerült megválasztani utódját, ugyanis a mindenkori ellenzék távolmaradásával minden egyes választási kísérletet megtorpedózott. A Voronin vezette ellenzéki kommunisták a referendum bojkottjára szólították fel a lakosságot. Kifogásolták, hogy egy ilyen nagy horderejű kérdés eldöntéséhez már a választópolgárok 17 százalékának akarata is elegendő.
Vlad Filat kormányfő úgy nyilatkozott, hogy a szavazás érvénytelenségét nemcsak a kommunisták bojkottja eredményezte, hanem a liberális-demokrata kormánykoalíción belüli széthúzás is. Mihai Ghimpu ügyvezető elnök a szavazás érvénytelenségének hírére tegnap bejelentette: föloszlatja a parlamentet, mivel az ország alkotmánya erre kötelezi. Ghimpu mind az ellenzéket, mind a kormánypártokat, mind pedig a polgárokat felelőssé tette a kudarcért.
„A kommunisták államellenes politikája, a Szövetség az Európai Integrációért koalíció képlékenysége és az állampolgárok érdektelensége a rendkívül alacsony részvételi arány magyarázata” – szögezte le Ghimpu. Az ügyvezető államfő szerint a kormányzó koalíció kellően informálta a lakosságot a népszavazásról, azt ugyanakkor elismerte, hogy a koalíciós pártok vezetői nem fordítottak kellő figyelmet a referendumra. Leonyid Szluckij, az orosz parlament képviselője a románbarát radikálisok kudarcának nevezte a sikertelen referendumot.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.