Hirdetés

Erőszakolt is a vérfertőző

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

A DNS-vizsgálat megerősítette, hogy valóban a 73 éves alsó-ausztriai Josef Fritzl az apja annak a hat gyereknek, akik a férfi és fogságban tartott lánya vérfertőző kapcsolatából születtek – jelentette be Amstettenben a tartományi bűnügyi rendőrség vezetője.

Gazda Árpád

2008. május 02., 00:002008. május 02., 00:00

A férfit kedden elõzetes letartóztatásba helyezték. Fritzl feltárta a részleteket a rendõröknek, bevallva tettét, miszerint huszonnégy éven át amstetteni házuk pincéjébe zárva tartotta lányát, Elisabethet és vérfertõzés útján tõle született gyerekeit. (Összesen hét gyermek született, de egy röviddel a szülés után meghalt.) A gyerekek – három fiú és három lány – közül hármat a nagyszülõk késõbb magukhoz vettek, õk a házban éltek anélkül, hogy tudtak volna a pincében sínylõdõ testvéreikrõl. „A DNS-vizsgálat döntõ bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a fogságban tartott Elisabeth által világra hozott hat gyermeknek valóban ugyanaz az apja”, mégpedig „a most 73 éves fõgyanúsított” – mondta sajtóértekezletén a rendõrfõnök.

A rendõrök kedden házkutatást tartottak a családi ház pincéjében, hogy kiderítsék, lehettek-e az apának segítõi. „Igyekszünk megállapítani, hogyan zajlottak le a szülések, és azoknál volt-e segítség” – közölte Franz Polzer ezredes, hozzátéve, hogy „semmi jele sincs” a gyanúsított felesége, Rosemarie közremûködésének.

A vizsgálat azt is megállapította, hogy a gyanúsított nem alakított ki cellát a tulajdonában lévõ többi ingatlanban. „Öt épületet ellenõriztünk, és nem találtunk rejtekhelyet” – mondta a bûnügyi rendõrség vezetõje. Meghallgatták Elisabeth hat testvérét is, akik „közölték, hogy soha semmi gyanúsat nem tapasztaltak a családi házban tett látogatásaik alkalmával”. Gerhard Sedlacek ügyészségi szóvivõ elmondta, hogy az áldozatokat – Rosemarie-t, Elisabethet és a gyerekeket – rossz lelkiállapotuk miatt még nem tudták meghallgatni. „Nem tudjuk még, mikor hallgathatjuk meg õket. Abból indulunk ki, hogy az egész eljárás több hónapig tart” – mondta a szóvivõ.

„Rosemarie, Elisabeth és a hat gyerek közül öt viszonylag jó fizikai állapotban van, de még folynak a vizsgálatok” – nyilatkozott Berthold Kepplinger, az amstetten-maueri klinika igazgatója, ahol a család jelenleg tartózkodik. A legidõsebb gyerek, a 19 éves Kerstin április 19-e óta a kórházban fekszik válságos állapotban. Állapota ugyanakkor stabil, továbbra is mesterségesen lélegeztetik, dialízist és antibiotikumokat kap. Az õ kórházba kerülése nyomán robbant ki az ügy, ezután indult nyomozás rokonai után, és így derült fény vasárnap a 24 éve tartó drámára.

A nap 24 órájában rendelkezésükre álló szakemberek minden részletre kiterjedõen, személyre szabottan kezelik a további hét áldozatot is. Új információkat mostanáig nem közöltek hogylétükrõl, mert az orvosok a súlyos traumán átesett család védelmét tekintik „legfõbb prioritásnak”, különösen a fokozott médiaérdeklõdés miatt. Szeretnék elkerülni, hogy a betegeket újabb lelki megrázkódtatás érje. Eközben újabb és újabb – részben meg nem erõsített – részletek kerülnek nyilvánosságra a gyanúsított sötét múltjáról. Egy linzi asszony egy szerdai lapinterjúban azt állította, hogy a most 73 éves férfi 1967 októberében megerõszakolta. Egy éjszaka, amikor férje a munkahelyén volt, arra ébredt, hogy valaki lerántja róla a takarót. A támadó valószínûleg a nyitott ablakon mászott be a szobába. Kést szorított a torkához, és azt mondta: „ha kiáltasz, kinyírlak”. Miután megerõszakolta, elmenõben még egyszer megfenyegette: ha bármit is kifecseg, elteszi láb alól – idézte fel a történteket az asszony az Oberösterreichische Nachrichten címû újságnak. A sajtóban már elõzõ nap is megjelentek olyan hírek, amelyek szerint Josef Fritzl nemi erõszak vagy kísérlet miatt állítólag már állt bíróság elõtt.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
2026. október 08., csütörtök

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be

Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be
Hirdetés
Hirdetés