2010. április 07., 09:232010. április 07., 09:23
A biztos pártválasztók körében a Fidesz 62, az MSZP 20, a Jobbik 13 százalékon áll – derül ki a Szonda Ipsos március 27. és április 2. között végzett, tegnap közzétett felméréséből. A kutatás szerint a nemzeti radikális párt hónapok óta felfelé tartó népszerűségi mutatói megálltak, visszájára fordultak: március eleje óta a Jobbik a teljes lakosság körében 2, az elkötelezett szavazók körében 4 százalékpontot veszített.
Az MSZP támogatottsága nem változott március eleje óta. Az LMP ugyan csak 3 százalékon áll, de a párttal kapcsolatos választói viszonyulások alapján nem elképzelhetetlen a parlamentbe való bejutása. Nehezebb dolga lesz az MDF-nek, az 1 százalékról csak nagy hajrával lehet a küszöbérték környékére emelkedni – olvasható a Népszabadságban. Közben nyilvánosságra hozták a külképviseleteken már a hét végén lezajlott választás részvételi adatait.
Ezek szerint a három romániai helyszínen kevesebb mint kétszázan voksoltak: a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségén 22 jelentkezőből 14-en adták le szavazatukat, ami 63,64 százalékos részvételi arányt jelent. A kolozsvári főkonzulátuson 56 jelentkezőből 47-en szavaztak (83,93 százalék), míg a csíkszeredai konzulátuson a 125 regisztrált szavazóból 93-an (74,40 százalék) éltek állampolgári jogukkal.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.