2010. február 04., 09:592010. február 04., 09:59
A parlament jogkörének bővítése a tavaly december elsején hatályba lépett Lisszaboni Szerződés előírásain alapul, de az uniós intézmények közötti gyakorlati munkakapcsolat részletszabályait keretmegállapodásba kell foglalni.
Ennek legfontosabb pontjaiban megegyezés született a parlament és a bizottság küldöttsége között. Így, február 9-én, mielőtt az EP szavazna az új összetételű Európai Bizottságról, José Manuel Barroso bizottsági elnök a parlament előtt nyilatkozatot tesz, az EP pedig szavaz a keretmegállapodás tartalmáról.
Korábban az EP részéről többen jelezték: akár a bizottsági testület megszavazása is veszélybe kerülhet, ha a bizottság nem fogadja el a parlament „nagykorúsítási” törekvéseit. A keretmegállapodás pontos és végleges szövegét – immár a lényegi egyetértés alapján – a következő hónapokban továbbcsiszolják, és május–júniusra akarnak elkészülni vele.
A megállapodás értelmében erősödik a parlament jogszabályalkotást kezdeményező szerepe, a végrehajtó testület nagyobb felelősséggel tartozik az EP-nek, bővül a parlament mozgástere a külkapcsolatok terén. Az EP lehetőséget kap arra, hogy betekintsen az összes olyan iratba, amely a bizottság és az úgynevezett nemzeti szakértők közötti megbeszélések anyagait tartalmazza.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.