
Fotó: Rompres
Mint ismeretes, az idén hivatalba lépett, Silvio Berlusconi vezette jobboldali olasz kabinet azt követően kezdeményezte az országban élő romák nyilvántartásba vételét, hogy az elmúlt évben több, súlyos bűncselekményt is elkövettek az országban jobbára illegálisan tartózkodó, zömmel Romániából kivándorolt romák. Az akció során többek között ujjlenyomatot is vesznek a romáktól, beleértve a kiskorúakat is.
Az EP által tegnap elfogadott határozat felszólítja az itáliai hatóságokat, hagyjanak fel az ujjlenyomatvétel gyakorlatával, az eddig begyűjtött adatokat pedig ne használják fel. Az EP szerint az intézkedéscsomag – amelyet egyébként az Európai Bizottság is vizsgál – faji és etnikai alapú diszkriminációnak tekinthető, ami az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelmét szavatoló európai egyezmény 14. cikkelye alapján tilos.
Az EP egyúttal megengedhetetlennek tartja, hogy a gyermekek védelmének ürügyével épp a gyermekek alapvető jogait sértik meg, amikor bűnözőként kezelik őket. A határozat szerint a gyermekek jogainak leghatékonyabb védelmét az jelenti, ha az integrációs politika, valamint a kizsákmányolás elleni védelem biztosítása révén garantálják, hogy ugyanolyan esélyekkel vehessenek részt az oktatásban, mint társaik, és egyenlő hozzáférést biztosítanak számukra a méltó lakhatási körülményekhez, az orvosi ellátáshoz.
A képviselők egyúttal felszólították a tagállamokat, hozzanak szigorú intézkedéseket annak megakadályozására, hogy a kiskorúakat – nemzetiségtől függetlenül – kizsákmányolják. Arra az esetre, ha fölmerülne a kiskorúak nyilvántartásba vételének szükségessége, arra szólítja a tagállamokat, hogy a megszokott, diszkriminációmentes eljárást alkalmazzák, a jogi előírások betartásával. „Az európai képviselők határozottan és egyhangúlag elítélik a romákkal, illetve más, cigánynak tekintett etnikai csoporttal szembeni raszszista és kirekesztő megnyilvánulásokat. A kirekesztést előmozdító politikák sohasem lesznek hatékonyak a bűnözés elleni küzdelemben, és nem járulnak hozzá a bűncselekmények megelőzéséhez vagy a biztonság megteremtéséhez” – vélik a határozat megfogalmazói. Egyúttal felszólítják a tagállamokat, hogy helyezzenek hatályon kívül minden olyan jogszabályt, amely faji és származási alapon hátrányosan megkülönbözteti a roma nemzetiségű személyeket. A határozat kezdeményezői aggodalmukat fejezik a vonatkozó olasz jogszabálycsomag azon elemével kapcsolatosan is, amely lehetővé teszi a 12 hónapig tartó rendkívüli állapot bevezetését az olasz városokat övező illegális romatáborok miatti biztonsági problémák súlyosbodása esetén.
Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.