Hirdetés

Eltökélt az SZDSZ

A Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) Országos Tanácsa (OT) azt javasolja az április végén sorra kerülő rendkívüli küldöttgyűlésnek, hogy szavazzák meg a párt koalícióból való kilépését – mondta az OT elnöke a testület ülését követően, szombaton, Budapesten.

Gazda Árpád

2008. április 07., 00:002008. április 07., 00:00

„Az SZDSZ Országos Tanácsa határozatot hozott arról, hogy összehívja a rendkívüli küldöttgyűlést, amelyen azt javasolja, hogy – az SZDSZ vezető testületeinek határozatával összhangban – döntsön a küldöttgyűlés a koalícióból való kilépésről” – fogalmazott Gulyás József, az OT elnöke a Kóka János pártelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón. Gulyás József közölte: a testület 71 igen szavazattal, 1 nem és 9 tartózkodás mellett hozta meg döntését. Az MTV híradójának értesülése szerint Fodor Gábor is tartózkodott. A tanácskozás után az MTI érdeklődésére Kóka János, Horn Gábor és Gulyás József is azt mondta, nem tudja, ki szavazott nemmel.

A testület döntött arról is, hogy április 27-én lesz a rendkívüli küldöttgyűlés, amelyen döntenek a kilépésről és egy rendkívüli tisztújító küldöttgyűlés összehívásáról – közölte Gulyás József, majd hozzátette: ez utóbbi az előzetes menetrend szerint június 7-én lesz. Kóka János elmondta: büszke, hogy az OT „bölcsen” odaállt az egyetlen lehetséges döntés, a koalícióból való kilépés mögé. Hangsúlyozta, hogy ebben a kormányban nem kívánnak szerepet vállalni, de „önálló liberális pártként konstruktív ellenzéki szerepre törekszenek”.

Arra a kérdésre, miszerint tudnak-e olyan szocialista miniszterelnök-jelöltet, akivel együtt kormányoznának, Kóka János azt mondta: támogatnak minden olyan döntést, amely segíti a konvergenciaprogramot, a gazdasági növekedést és az ország versenyképességének javulását, de nem az SZDSZ dolga az, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltjéről gondolkodjék. Hozzátette: a liberálisok, akárcsak eddig, a jövőben is minden pozitív reformlépést támogatni fognak a parlamentben. Gulyás József kérdésre válaszolva elmondta, hogy komoly mandátumvizsgálatot követően a tavalyi küldöttek döntenek majd a koalícióból való kilépésről április végén.

Kóka János pártelnök legitimációjára vonatkozó kérdésre a pártelnök úgy fogalmazott: „ma a Magyar Nemzeten, a Hír Televízión és még néhány médián kívül senki nem veti fel az SZDSZ vezetése legitimációjának kérdését. Ilyen problémát tehát az SZDSZ nem észlel”.

Mint arról beszámoltunk, az SZDSZ és a Magyar Szocialista Párt között az elmúlt hét végén robbant ki a konfliktus, miután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szocialisták pártértekezletén bejelentette: az egészségügyi reform társadalmi támogatottságának hiánya miatt meneszti tisztségéből Horváth Ágnes szabad demokrata egészségügyi minisztert. A bejelentést követően Kóka János SZDSZ-elnök bejelentette: a miniszterelnöki döntést – amelyet a kisebbik koalíciós párttal folytatott egyeztetés nélkül hozott meg – a koalíciós szerződés felbontásaként értékeli, mivel szerinte azt jelenti, hogy a kormányfő ki akar hátrálni a reformok mögül. Kóka szerint ilyen körülmények között az SZDSZ nem maradhat kormányon, így a párt parlamenti frakciója a koalícióból való kilépést javasolta az SZDSZ ügyvivői testületének, amely meg is szavazta a határozatot.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
2026. október 08., csütörtök

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be

Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be
2026. október 08., csütörtök

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban

Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban
Hirdetés
Hirdetés