
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével az 5-11 éves korosztálynak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen kifejlesztett védőoltást – közölte szerdán a német szövetségi egészségügyi miniszter.
2021. december 01., 12:002021. december 01., 12:00
2021. december 01., 13:232021. december 01., 13:23
Jens Spahn Twitter-bejegyzésében azt írta: „sikerült elérnünk, hogy az 5-11 éves gyerekek számára az oltóanyagot egy héttel korábban szállítják az egész EU-ban, erről a gyártó biztosított minket”.
Ez a világjárvány közepette jó hír, és „fontos a szülőknek és a gyerekeknek, akik meg akarják védeni magukat” – írta a miniszter.

A romániai hatóságok a későbbiekben közlik, hogy mikor kezdődik el az 5 és 11 év közötti gyerekek koronavírus elleni országos beoltása, addig is tájékoztató eseményeket szerveznek a témáról.
Mint ismeretes, az EU gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már november 25-én hozzájárult a Pfizer/BioNTech-féle gyermekvakcina közösségi forgalmazásához. Az engedélyezés és a szállítás közötti viszonylag hosszú időre azért van szükség, mert az oltóanyag ugyan nem más, mint amelyet a 12 éven felülieknél használnak, de
Jens Spahn különben a napokban az egyik tájékoztatóján elmondta, hogy Németország az első szállítmányokkal 2,4 millió adagot kap majd a kétdózisú vakcinából, így a 4,5 millió oltható kisgyermek nagy részét gyorsan be lehet oltani. Újabb szállítmányok 2022 első hónapjaiban várhatók.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!