
Fotó: Veres Nándor
A romániai hatóságok a későbbiekben közlik, hogy mikor kezdődik el az 5 és 11 év közötti gyerekek koronavírus elleni országos beoltása, addig is tájékoztató eseményeket szerveznek a témáról – közölte csütörtökön az oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV).
2021. november 25., 18:372021. november 25., 18:37
A testület azután jelezte ezt a szándékát, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte a Pfizer koronavírus elleni vakcinájának alkalmazását az 5-11 éves korosztályban.
A CANCAV közölte: a következő időszakban elvégzik a szükséges módosításokat az oltási platformon és az oltások országos elektronikai jegyzékében (RENV), majd kidolgozzák az eljárást és útmutatót, hogy megfelelő körülmények között elkezdődhessen a gyerekek immunizálása.
A testület idézte az EMA korábbi tájékoztatását, amely szerint a Pfizer Comirnaty vakcinájának „előnyei meghaladják a kockázatokat, főleg a más betegségekkel is küzdő gyerekek esetében, akiknél a betegség súlyos formái alakulhatnak ki”.
A vakcina hatékonyságát csaknem kétezer olyan 5 és 11 év közötti gyereknél vizsgálták, akiknél nem volt jele korábbi fertőzésnek. A gyerekek egy része oltást, másik része placebót kapott. Az 1305 beoltott gyerek közül három fertőződött meg a koronavírussal, míg a placebót kapott 663 gyerek közül tizenhatan. „Ez azt jelenti, hogy a vakcina 90,7 százalékos hatékonysággal előzte meg a megbetegedést” – idézte az Agerpres a CANCAV közleményét.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A jelek szerint senkit nem vonnak majd felelősségre a 2018. augusztus 10-i bukaresti csendőrattak elrendelői közül, mivel a szombati nap a bűncselekmények elévülési határideje.
Pánikkeltő céllal terjesztett dezinformációs kampánynak minősítette a védelmi minisztérium pénteken annak az állítólagos „behívóparancsnak” a terjesztését, amely azt sugallja, hogy a hadsereg katonai szolgálatra rendelt volna be egy Ilfov megyei fiatalt.
Határozottan visszautasította Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a Szociáldemokrata Párt (PSD) ajánlatát, hogy a két párt az RMDSZ-szel összefogva hozzon létre stabil kormányt.
szóljon hozzá!