
Fotó: Agerpres
2009. január 20., 09:322009. január 20., 09:32
„Egy nemzetként, egy népként haladhatunk előre”, Amerika alapítóinak szellemében – mondta a beszédét hallgató százezrek előtt Obama, akit helyi idő szerint ma délben iktatnak be hivatalába. Amerika megújulásának ünneplése kezdődik – fogalmazott Obama ugyanazon a helyen, ahol a feketék egyenjogúságáért küzdő Martin Luther King tiszteletes 1963-ban elmondta legendás, „Van egy álmom” kezdetű beszédét.
King születésnapját tegnap ünnepelte Amerika, a nap nemzeti ünnep az Egyesült Államokban. Obama arról beszélt, hogy a nemzet háborúzik, a gazdaság válságban van, és az amerikaiak aggódnak a jövőjük miatt, a kihívások súlyosak. Hangsúlyozta, hogy a gazdaság rendbetételéhez valószínűleg több évre lesz szükség. Időnként lesznek visszalépések, a nemzet kitartására lesz szükség – mondta. Ugyanakkor kifejtette: az ország előtt tornyosuló feladatok ellenére remény tölti el, hogy az Egyesült Államok átvészeli a nehéz időket, és az államalapítók álma tovább él, mert a nép hisz abban, hogy „bármit el lehet érni Amerikában”, és bebizonyította, „azok, akik szeretik ezt az országot, képesek megváltoztatni”.
Ígéretet tett, mindennap a nép hangját fogja magával vinni, amikor belép az elnöki irodába a Fehér Házban. A beiktatási ünnepségek – amelyek először tartanak négy napon át – Obama beszédével és az azt követő ingyenes megakoncerttel kezdődtek el. Utóbbira olyan sztárok érkeztek, mint Bruce Springsteen, U2, James Taylor, Stevie Wonder és Beyoncé. Ugyancsak fellép Bono, John Mellancamp, Usher, Shakira és Sheryl Crow. A Lincoln-emlékmű előtti rendezvényen az NBC szerint félmilliós tömeg gyűlt össze. A ceremónián Denzel Washington és Jamie Foxx színész, továbbá Martin Luther King III., az egykori polgárjogi harcos fia felolvasást tartott történelmi szövegekből, és mikrofonhoz lépett Tiger Woods, a világ első számú golfozója is.
Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.