Hirdetés

Elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap vasárnap az MTI-vel.

MTI

2019. január 20., 13:072019. január 20., 13:07

2019. január 20., 15:392019. január 20., 15:39

Andy Vajna 1944-ben született Budapesten. 1956-ban 12 évesen egyedül menekült el Magyarországról és a Vöröskereszt segítségével Kanadába emigrált, a család végül Los Angelesben talált ismét egymásra. A Kaliforniai Egyetemen (UCLA) tanult, majd az egyetem mozgókép tanszékén kezdett el dolgozni. Később fotós vállalkozásba kezdett, majd Hongkongban parókakészítő vállalatot alapított és mozit üzemeltetett.

Andy Vajna a világ egyik legnagyobb tekintélyű producere volt.

Hirdetés

Producerként 59 film fűződik a nevéhez, köztük olyan világszerte ismert és elismert alkotások, mint a Szabadság szerelem, a Zenedoboz (Music Box), a Rambo-filmek, az Angyalszív, a Terminátor, az Evita vagy a Jákob lajtorjája. Az 1997 és 2019 között gyártott magyar filmek közül a legmagasabb nézőszámot Andy Vajna filmje, A miniszter félrelép érte el.

A filmalap megemlékező közleményében azt írta: Andy Vajna soha nem felejtette el magyar gyökereit és mindig odafigyelt a hazai filmiparra.

Idézet
Erőskezű kormánybiztosként 2011 óta a magyar filmszakma érdekében dolgozott, irányítása alatt a magyar film újra a világ élvonalába emelkedett.”

A filmtámogatási rendszer konszolidációját követően nevéhez fűződik a Magyar Nemzeti Filmalap létrehozása. Az ő kormánybiztosi időszakához olyan nagy magyar filmsikerek születtek, mint a Saul fia, A nagy füzet, a Kincsem, a Testről és lélekről, az 1945 és a BÚÉK. Szerepe a magyar filmipar fellendítésében elvitathatatlan, a Magyarországon forgató filmek volumene regnálása alatt csaknem ötszörösére nőtt. A „Vajna-korszak” alatt a nemzeti filmalap által támogatott magyar filmek több száz nemzetközi díjat nyertek el, köztük az Oscart, a Golden Globe-ot és az Arany Medvét – írták.
A közleménybe kiemelték: Andy Vajna az elmúlt héten azt mondta közvetlen munkatársainak: „It is my passion to give back”, azaz az volt a szenvedélye, hogy visszaadjon valamit annak az országnak, ahol született.

A Magyar Nemzeti Filmalap Andy Vajnát saját halottjának tekinti.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

„Mindannyiunkat elkapott a »Csicsikov-láz«”: Gogol-mű bemutatójára készül a kolozsvári színház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.

„Mindannyiunkat elkapott a »Csicsikov-láz«”: Gogol-mű bemutatójára készül a kolozsvári színház
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját

Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját
2026. október 11., vasárnap

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről

Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről
2026. október 10., szombat

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat

Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat
2026. október 07., szerda

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba

Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba
2026. október 02., péntek

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten

Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten
Hirdetés
2026. szeptember 30., szerda

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat

Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat
2026. szeptember 29., kedd

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban

Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban
2026. szeptember 28., hétfő

„A színház az otthona volt”. Elhunyt a neves nagyváradi színművész

Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.

„A színház az otthona volt”. Elhunyt a neves nagyváradi színművész
Hirdetés
Hirdetés