
2010. június 09., 12:352010. június 09., 12:35
„A horvát rendőrség tájékoztatott minket, hogy Sretko Kalinicet Zágrábban fogták el sebesülten. Kalinic azt állítja, hogy a Djindjic-gyilkosság egy másik, szökésben lévő elítéltje, Milos Simovic meglőtte őt” - mondta Ivica Dacic a Tanjug szerb hírügynökségnek nyilatkozva. A férfinál hamis horvát útlevél volt letartóztatásakor.
A horvát televízió úgy tudja, hogy a sebesült Kalinic állapota stabil.
Milos Simovicot 40 évi börtönbüntetésre ítélték a gyilkossági ügyben.
Kalinic az úgynevezett zimonyi klán egyik hírhedt tagja. Rajta kívül még négy olyan ember van szökésben, aki bűnrészes a Dindjic-gyilkosságban, köztük Simovic fivére.
Zoran Djindjic azt követően került az első demokratikusan megválasztott szerb kormány élére, hogy 2000 októberében megdöntötték Slobodan Milosevic államfő önkényuralmát. A reformpolitikusként ismert Djindjicet 2003. március 13-án a kormányszékhely udvarán lőtték le. A gyilkosság résztvevői ellen ugyanazon év decemberében kezdte meg egy különleges bíróság az eljárást.
Az ügy két fő vádlottja Milorad „Legija” Ulemek és Zvezdan Jovanovic volt. Mindketten a szerb rendőrség elitalakulatának tagjai voltak korábban. A vád szerint Ulemek tervelte ki a gyilkosságot, és Jovanovic volt az, aki elsütötte a gyilkos fegyvert. Mindkettőjüket 40 évi börtönbüntetésre ítélték.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.