Hirdetés

Egyesélyes voksolás

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Több mint százmillió szavazópolgárt vártak az urnák elé tegnap Oroszországban az elemzők által egyesélyesnek tartott elnökválasztáson. Annak ellenére ugyanis, hogy a megmérettetésen négy jelölt – Dmitrij Medvegyev, akit négy párt jelölt, és akit támogat Vlagyimir Putyin távozó elnök, Gennagyij Zjuganov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának, Vlagyimir Zsirinovszkij, az Orosz Liberális-Demokrata Pártnak a vezetője, valamint Andrej Bogdanov, a kicsiny Demokrata Párt elnöke – indult, mind a felmérések, mind más adatok azt jelzik: kétség sem fér Dmitrij Medvegyev győzelméhez.

Gazda Árpád

2008. március 03., 00:002008. március 03., 00:00

A szakértők szerint csak az bizonytalan, hogy milyen arányú lesz Medvegyev diadala.
Ez az ötödik alkalom, hogy Oroszország elnököt választ, de csak négy alkalommal döntöttek az erre jogosult állampolgárok, mivel Borisz Jelcint a Legfelsőbb Tanács választotta elnökké. Az érdeklődés egyébként meglehetősen nagy volt, urnazárás előtt két órával országos átlagban 60 százalék fölötti volt a részvételi arány – jelentette be Nyikolaj Konykin, az orosz Központi Választási Bizottság (CIK) titkára Moszkvában. Hozzátette, hogy addigra a választóhelyiségek 18 régióban már bezártak, s a részvétel a Távol-Keleten, Szibériában és az Uralban meghaladta a 60 százalékot. A CIK olyanynyira nyomon követte a részvételt, hogy minden híradásban elhangzott: Moszkvában erősen csökkent a légnyomás, s ha emiatt valaki rosszul érzi magát, ahhoz szívesen elviszik az urnát. Emellett több száz szavazóhelyiséget rendeztek be a kórházakban, pályaudvarokon és repülőtereken, de még a vizsgálati fogságban vagy előzetes letartóztatásban lévőknek is biztosították a szavazás lehetőségét.
Vlagyimir Putyin távozó elnök feleségével a déli órákban adta le szavazatát, a beszámolók szerint igen jókedvűen. Ezután egy moszkvai étterembe ment, ahol kiszemelt utóda, Dmitrij Medvegyev, Viktor Zubkov kormányfő, továbbá Szergej Mironov, a felsőház és az Igazságos Oroszország párt elnöke, valamint Borisz Grizlov, az alsóház – az állami duma – és az Egységes Oroszország párt vezetője társaságában ebédelt.
Dmitrij Medvegyev és felesége az elsők között, reggel 10 órakor adta le szavazatát a moszkvai 1118. számú iskolában lévő 2614. számú szavazókörzetben. Az elnökjelölt és neje olyan urnába dobta szavazócéduláját, amely automatikusan értékeli ki azt. Ilyeneket első ízben a decemberi parlamenti választáson használtak. A helyi választási bizottság elnöke elmondta, hogy a berendezés a szavazóhelyiség bezárása után – szintén automatikus üzemmódban – újra átszámolja a szavazatokat.
Közben Gennagyij Zjuganov, a kommunista párt elnökének stábja szabálysértésekről tájékoztatta az újságírókat: eszerint a szavazófülkékben sok helyen kitették a kitöltött szavazócédula ábráját, amelyen már bejelölték az egyik jelöltet, és számos régió vezetője megsértette a kampánycsendet szombaton a helyi televíziókban. Ezenkívül egy esetben a párt megfigyelője észrevette, hogy a helyi választási bizottság tagja a reggeli nyitáskor mintegy 50 szavazócédulát próbált az urnába dobni.
Az Európai Parlament egyik megfigyelőként tevékenykedő képviselője kora délutáni sajtóértekezletén kijelentette: ő és kollégái nem találkoztak szabálysértéssel, s úgy ítélik meg, hogy a szavazás folyamata normális mederben zajlott, mint bármely európai országban. Mint arról beszámoltunk, Vlagyimir Putyin Medvegyev győzelmét követően várhatóan a kormányfői teendőket látja majd el.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
2026. október 08., csütörtök

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be

Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be
2026. október 08., csütörtök

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban

Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban
Hirdetés
Hirdetés