Fotó: Pixabay
A dél-afrikai fertőzöttek között eddig egyetlen esetben sem okozott súlyos megbetegedést a koronavírus minap azonosított új, omikron nevű változata – mondta vasárnap Angelique Coetzee, a dél-afrikai orvosszövetség elnöke.
2021. november 28., 16:392021. november 28., 16:39
2021. november 28., 20:202021. november 28., 20:20
Az omikron vírusvariánst, amely jelentős mutációkat tartalmaz az eddigi koronavírus-variásokhoz képest, először Dél-Afrikában azonosították.
Angelique Coetzee a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva elmondta: éppen azt találta feltűnőnek, hogy a rendelésein szokatlan, de
Coetzee professzor elmondta: ezután hívta fel az egészségügyi minisztérium oltásügyi tanácsadó testületének figyelmét arra, hogy a jelenleg világszerte domináns delta variánssal nem összeegyeztethető tünetekkel jelentkeznek páciensek, akiknek koronavírus-tesztjei kivétel nélkül pozitívak. Hangsúlyozta:
a tüneteket mutató dél-afrikai pácienseknek rendszerint még komolyabb torokfájásuk sincs, nem gyötri őket köhögés, „legfeljebb kapar egy kicsit a torkuk”, emellett nem veszítették el íz- és szaglóérzetüket sem.
Angelique Coetzee hangsúlyozta a vasárnapi BBC-műsorban, hogy Dél-Afrikában praktizáló orvoskollégái is pontosan ugyanerről számoltak be, vagyis a jelenlegi összkép legfőbb jellemzője az, hogy az omikron koronavírus-variáns az eddig azonosított esetek mindegyikében rendkívül enyhe tüneteket okozott.
Coetzee professzor igennel válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy mindezek alapján a gyors és radikális szigorító intézkedéseket bejelentő külföldi országok „feleslegesen estek-e pánikba”.
Hozzátette ugyanakkor, hogy két hét múlva többet lehet majd tudni az új vírusvariánsról.
Brit járványügyi szakértők egybehangzó nyilatkozatai szerint ugyanakkor nem kell attól tartani, hogy katasztrófát okozhat az új koronavírus-változat felbukkanása, és hogy eltűnik a koronavírus elleni oltásokkal megszerzett immunitás.
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát – jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
Tőkés László szerint az Orbán-kormány nemzetpolitikájának a kompromittálását is célozza a Magyarországon dúló botrány, amelynek során állítólagos pedofil bűncselekményekkel hozták hírbe Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest.
Az Egyesült Államok romániai nagykövetsége szerdán az amerikai kormányzati intézmények részleges leállása miatt bejelentette, hogy hivatalos Facebook- és X-oldalait a sürgős biztonsági üzenetek kivételével többé nem frissíti.
Egy nagyobb tűzhöz és hangos durranásokhoz vonult ki a müncheni rendőrség és tűzoltóság szerdán kora reggel a Lerchenau városrészbe, a rendőrség közlése szerint az épületet szándékosan gyújtották fel.
Románia az orosz behatolásokra válaszul Ukrajnával közösen gyorsan el kívánja indítani a védelmi célokat szolgáló drónok gyártását – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Rekordszintre emelkedett az arany ára az ázsiai kereskedésben szerda kora reggel, miután nem sikerült az amerikai Szenátusban elfogadtatni a kormányhivatalok ideiglenes finanszírozásának meghosszabbítását legalább november 21-ig.
„A Hamász palesztin terrorszervezetnek három-négy napja van arra, hogy elfogadja a gázai konfliktus lezárására irányuló béketervet” – mondta Donald Trump amerikai elnök újságíróknak kedden, amikor elhagyta a Fehér Házat.
Románia érdeke az, hogy az Európai Unió folytassa Ukrajna támogatását – jelentette ki Nicușor Dan államfő.
Donald Trump amerikai elnök kedden ismételten kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek és orosz kollégájának, Vlagyimir Putyinnak találkoznia kellene az ukrajnai háború befejezése érdekében.
Oroszország „igazságos háborút” vív Ukrajnában, és védi a Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon régiókban élő „milliók” döntését, hogy Moszkvával szövetkezzenek – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden.
szóljon hozzá!