
Mikola Szolszkij tagadja a hivatalba lépése előtt történt, 2017–2021 közötti eseményekre vonatkozó vádakat
Fotó: Európai Bizottság
Egy ukrán bíróság pénteken elrendelte Mikola Szolszkij mezőgazdasági miniszter letartóztatását, miután azzal gyanúsították meg, hogy részt vett 291 millió hrivnya értékű állami földterület illegális megszerzésében, valamint további 190 millió hrivnya értékű földterület megszerzésére tett kísérletben.
2024. április 26., 11:562024. április 26., 11:56
A bíró 75,7 millió hrivnyában (1 hrivnya 0,12 lej az aktuális BNR-árfolyamon) állapította meg az óvadékot. Az ukrán ügyészség a csütörtöki bírósági meghallgatáson közölte, hogy a miniszterre az ellene felhozott vádakért akár 12 év börtönbüntetés is kiszabható.
Korábban úgy nyilatkozott, hogy 2017-ben, amikor ügyvédként dolgozott, magánszemélyeket képviselt egy, földterületek miatt állami vállalatokkal folyó jogvitában Szumi megyében.
A mezőgazdasági miniszter csütörtökön nyújtotta be lemondását. A tárcavezető lemondási kérelmét a soron következő plenáris ülések egyikén fogja elbírálni a törvényhozás.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek egyik legsúlyosabb következményének Baka András, akit kedden választott köztársasági elnökké az Országgyűlés.
Az Országgyűlés keddi, rendkívüli ülésén köztársasági elnökké választotta a Tisza által jelölt Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét. Az ellenzéki pártok elutasítják a volt főbírót.
Oroszország további ballisztikus rakétákat kapott Phenjanból, és további észak-koreai csapatok érkezésére készül – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő esti beszédében.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.
A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!