
Fotó: Meyako/Facebook
Élve került elő a romok alól egy dobermann és a pusztító erejű földrengés után született három kölyke több mint egy hónappal a törökországi katasztrófa után.
2023. március 09., 12:282023. március 09., 12:28
2023. március 09., 12:542023. március 09., 12:54
A két és fél éves dobermann a a romok alatt adott életet a kölyköknek. Az eb gazdája meglepődve látta, hogy egy összedőlt épület alatt nemcsak Sila nevű kutyája, de annak három kölyke is életben maradt a dél-törökországi Hatay tartományban, amelyet erőteljesen sújtott a február 6-én bekövetkezett katasztrófa – írta a Reutersre hivatkozva a digi24 hírportál.
Fotó: Meyako/Facebook
Kadir Keyifli a sajtónak azt nyilatkozta, korábban a helyi mentőcsapatok segítségét kérte, hogy szabadítsák ki kutyáját a romok alól, de nem tudtak segíteni.
Mint kiderült, a kutya úgy maradhatott életben, hogy az összedőlt ház alagsorában egy nagy zacskó kutyaeledel volt.
Fotó: Meyako/Facebook
A mentőcsapat szerint a dobermann nagyon legyengült, de segítség nélkül képes volt járni. A török-szíriai, 7,8-as erősségű földrengés közel 52 ezer áldozatot követelt.

A 100 milliárd dollárt is meghaladják a törökországi földrengés okozta károk, az ENSZ a jövő héten donorkonferenciát rendez az összeg előteremtésére – jelentette be kedden a világszervezet Fejlesztési Programjának (UNDP) törökországi irodavezetője.

Aleks, a szibériai husky 22 napot élt túl a romok alatt a törökországi Hatayban, ahol február elején pusztított földrengés.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán, miután J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter a Fehér Házban fogadta a dán és a grönlandi külügyminisztert.
Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án – jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője. A dán védelmi minisztérium meg azt közölte, hogy szerdától megerősíti a katonai jelenlétet a szigeten.
A magyar útlevél még mindig a világ tíz legerősebb úti okmánya között van, míg a román még mindig nem fér be, ugyanakkor mindkettő javított a legutóbbi rangsorolás óta – derül ki a Henley Passport Indexből.
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
Az orosz erők szerdára virradóra „hatalmas” támadást hajtottak végre Krivij Rih infrastrukturális létesítményei ellen, ami miatt körülbelül 45 000 villamosenergia-előfizető maradt áram nélkül – közölték a helyi hatóságok.
Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért kedden az Iránban tüntetőknek, és további tiltakozásra buzdította őket a kormányzati hatalom ellen.
szóljon hozzá!