Hirdetés

Élő kutyát húztak ki a romok alól a földrengés után több mint három héttel Törökországban

Képünk illusztráció •  Fotó: Román katasztrófavédelem

Képünk illusztráció

Fotó: Román katasztrófavédelem

Aleks, a szibériai husky 22 napot élt túl a romok alatt a törökországi Hatayban, ahol február elején pusztított földrengés.

MTI

2023. március 02., 15:162023. március 02., 15:16

Murat Arici, a kutya gazdája azt követően hívta az állatvédelem mentőcsapatát, hogy meghallotta kutyája ugatását egy kétemeletes ház romjai alól. A mentőknek kedden sikerült kiszabadítani a huskyt. Az ebet nyomban megvizsgálták, majd kórházba szállították – számolt be róla csütörtökön az aa.com.tr angol nyelvű török hírportál.

A mentésen dolgozó önkéntes, aki kihúzta a kutyát a romok alól, elmondta, hogy Aleks nagyon szűk helyre szorult be, az orrát egy apró résen át dugta ki. Hozzátette: nagyon örült, hogy 22 nappal a földrengés után sikerült élve kimenteni a kutyát. Mint mondta:

Hirdetés

igazi csoda, hogy az eb étlen-szomjan túlélte abban a kis lyukban.

A kutya lefogyott ugyan, de az általános állapota megfelelő volt, amikor kiszabadult.

Embert élve utoljára február 18-án sikerült kimenteni.

Törökországban és a szomszédos Szíriában időközben 50 ezer fölé emelkedett a február 6-i földrengések halálos áldozatainak a száma, a katasztrófában 185 ezer épület dőlt össze, vagy szenvedett komoly károkat. A hatóságok tízezernél is több utórengést jegyeztek fel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Rutte: a NATO jól halad a Románia védelmét szolgáló drónfal kiépítésével

Az Észak-atlanti Szövetség „gyors előrelépéseket tesz” a keleti szárnyának, többek között Romániának a védelmét szolgáló intézkedések terén az Eastern Sentry program keretében – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár kedden Brüsszelben.

Rutte: a NATO jól halad a Románia védelmét szolgáló drónfal kiépítésével
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Ukrajnai háború: nem történt áttörés a Moszkvában tartott Putyin és Witkoff közötti találkozón

Oroszország és az Egyesült Államok nem jutott kompromisszumra az ukrajnai háború befejezését célzó esetleges békeszerződésről a Kremlben tartott ötórás találkozó után, amelyen Vlagyimir Putyin elnök és Donald Trump legfőbb küldöttjei vettek részt.

Ukrajnai háború: nem történt áttörés a Moszkvában tartott Putyin és Witkoff közötti találkozón
2025. december 02., kedd

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét
2025. december 02., kedd

Románia az EU-s haderőfejlesztési program keretében is együttműködne Ukrajnával

Románia nyitott az Ukrajnával való együttműködésre a védelmi ipar területén, többek között az Európai Biztonsági Akció (SAFE) keretében – közölte hétfőn a bukaresti védelmi minisztérium.

Románia az EU-s haderőfejlesztési program keretében is együttműködne Ukrajnával
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Bulgária: tüntetések és utcai összecsapások a költségvetés tervezete és az adóemelések miatt

Több ezer ember gyűlt össze hétfőn a bolgár fővárosban és több más városban, hogy tiltakozzon a 2026-os költségvetési terv ellen, amely az első olyan terv, amelyet euróban állítottak össze, mielőtt Bulgária január 1-jén bevezeti az egységes valutát.

Bulgária: tüntetések és utcai összecsapások a költségvetés tervezete és az adóemelések miatt
2025. december 02., kedd

Washington cáfolja, hogy a hadügyminiszter adott parancsot az összes drogcsempész megölésére

Az amerikai haditengerészet egyik magas rangú parancsnoka rendelt el második körös katonai csapást egy állítólagos venezuelai kábítószercsempész-hajóra – erősítette meg a Fehér Ház.

Washington cáfolja, hogy a hadügyminiszter adott parancsot az összes drogcsempész megölésére
2025. december 02., kedd

Ukrajna: Macron szerint kidolgozták a biztonsági garanciákat, Zelenszkij szerint a cél a szuverenitás megőrzése

Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Ukrajna: Macron szerint kidolgozták a biztonsági garanciákat, Zelenszkij szerint a cél a szuverenitás megőrzése
Hirdetés
2025. december 02., kedd

„A bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe” – A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten

A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe – hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918–1919-es szerepvállalásáról szólt.

„A bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe” – A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten
2025. december 01., hétfő

Washingtoni lövöldözés: az Egyesült Államokban radikalizálódott a merénylő

Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.

Washingtoni lövöldözés: az Egyesült Államokban radikalizálódott a merénylő
2025. december 01., hétfő

Trump: jól haladnak a tárgyalások, van esély a megállapodásra az ukrajnai békéről

Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.

Trump: jól haladnak a tárgyalások, van esély a megállapodásra az ukrajnai békéről
Hirdetés
Hirdetés