
Ebben az iskolában történt a szörnyű támadás
Fotó: Sonja Gracin/Facebook
Halálos késelés történt péntek délelőtt egy zágrábi általános iskolában, egy gyermek meghalt, öten megsebesültek – közölte Irena Hrstic egészségügyi miniszter.
2024. december 20., 17:472024. december 20., 17:47
A tárcavezető hozzátette: az utolsó információk szerint összesen hat áldozat van, egy hétéves kislány már a helyszínen életét vesztette az iskolában történt késelés során. A három gyermeket és a két felnőttet több zágrábi kórházban látják el, mindannyian túl vannak az életveszélyen.
A gyerekek 7 és 11 év közöttiek. Davor Bozinovic horvát belügyminiszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a 19 éves elkövető az iskola diákja volt, és a közelben lakik.
A férfi pszichés problémákkal küzd, és korábban öngyilkossági kísérlete is volt. Kiemelte: a támadás nem egy osztályteremben történt, hanem vélhetően a folyosón. Az elkövető ezt követően megpróbált elrejtőzni, és saját magát is megsebesítette több késszúrással. A rendőrség azonban megakadályozta az öngyilkosságot.
„Az esemény körülményeinek és dinamikájának meghatározása folyamatban van” – fogalmazott a miniszter, megjegyezve, hogy a nyomozás és a rendőrség által végzett egyéb intézkedések, mint a tanúk kihallgatása és a térfigyelő kamerák felvételeinek begyűjtése folyamatban van.

Halálos áldozatokkal járó iskolai lövöldözésnél kellett beavatkoznia a rendőrségnek a Wisconsin állambeli Madisonban – közölte a hatóság hétfőn. Az elkövető két diáktársát agyonlőtte, többeket súlyosan megsebesített.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán, miután J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter a Fehér Házban fogadta a dán és a grönlandi külügyminisztert.
Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án – jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője. A dán védelmi minisztérium meg azt közölte, hogy szerdától megerősíti a katonai jelenlétet a szigeten.
A magyar útlevél még mindig a világ tíz legerősebb úti okmánya között van, míg a román még mindig nem fér be, ugyanakkor mindkettő javított a legutóbbi rangsorolás óta – derül ki a Henley Passport Indexből.
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
Az orosz erők szerdára virradóra „hatalmas” támadást hajtottak végre Krivij Rih infrastrukturális létesítményei ellen, ami miatt körülbelül 45 000 villamosenergia-előfizető maradt áram nélkül – közölték a helyi hatóságok.
Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért kedden az Iránban tüntetőknek, és további tiltakozásra buzdította őket a kormányzati hatalom ellen.
szóljon hozzá!