
A helyi rendőrség szivárványszínűre festett autóval készült a pride-ra
Fotó: Fort Lauderdale Rendőrség
A meleg méltóság felvonulás nézői közé hajtott szombat este egy autós Floridában, egy ember meghalt, egy másik pedig megsérült – közölték a helyi hatóságok.
2021. június 20., 11:282021. június 20., 11:28
2021. június 20., 11:432021. június 20., 11:43
A kisteherautó sofőrje úgy tett, mint ha ő is fel akarna vonulni, de amikor közölték vele, hogy ő következik, gázt adott, és az emberek közé hajtott – mondta a Wilton Manorstól délre fekvő Fort Lauderdale polgármestere, Dean Trantalis. Az autó vezetőjét őrizetbe vették. A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket, és arról sem nyilatkozott, hogy szándékos tettről van-e szó.
„Csak erről lehet szó, ez aligha volt baleset” – tette hozzá a polgármester.
„Két embert, akik az elfogadás és az egyenlőség mellett álltak ki, eltalált egy autó. A tragédia tőlem és az embereimtől néhány méterre történt. Letaglóz, hogy ilyennek kellett tanúi legyünk” – hangoztatta Gregory Tony megyei seriff.
Június a nyugati világban a pride, a meleg méltóság hónapja, amikor arra emlékeznek, hogy 1969-ben ebben a hónapban ütött rajta a rendőrség New Yorkban a meleg közösség körében népszerű Stonewall Inn szórakozóhelyen, ami országszerte arra sarkallta az LMBT-közösség tagjait, hogy kiálljanak jogaikért, és ezzel mérföldkővé vált a melegek jogaiért folytatott küzdelemben.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!