
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A határbelépés szigorításáról döntött a magyar kormány, az intézkedések kedden éjfélkor lépnek hatályba – jelentette be vasárnap Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Románia a sárga jelzéssel besorolt országok közé került, az innen Magyarországra belépő magyar és román állampolgárokra egyaránt kéthetes karantén vár.
2020. július 12., 12:542020. július 12., 12:54
2020. július 12., 14:362020. július 12., 14:36
Magyarországnak meg kell védenie saját biztonságát, meg kell akadályoznia azt, hogy a vírust külföldről be lehessen hurcolni – mondta Gulyás Gergely vasárnapi sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, Magyarország közös erőfeszítéssel megnyerte az első csatát a vírussal szemben, az életet sikerült május közepe óta több részletben újraindítani. „Hazánk ma egész Európában az egyik legbiztonságosabb ország a járvány szempontjából” – hangoztatta a miniszter, hozzátéve, hogy a világban azonban nem mindenhol ennyire sikeres a védekezés, ezért a járvány újra és újra több helyen fellángol. Hozzátette, akkor van esély arra, hogy az életünket korlátozó intézkedések újbóli bevezetését elkerüljük, ha a vírust sikerül a határokon kívül tartani.
Gulyás Gergely közölte, a kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a fertőzöttségi adatokat az országhatárokon kívül is, és a környező országokból, valamint az egész világból aggasztó jeleket tapasztaltak. Hozzátette: Magyarországon az aktív fertőzöttek száma csökkent és a további csökkenést szeretnék garantálni. Ismertette: a zöld kategória esetében a fertőzöttség és a kockázat is alacsony, a belépés vállalható. A sárga kategóriába azok az országok tartoznak, ahol kevésbé súlyos a helyzet, a vörösbe pedig azok, ahol súlyos.
Külön szabályok vonatkoznak a magyar állampolgárokra és hozzátartozóikra, illetve a nem magyarokra. Magyar állampolgár zöld jelzésű országból kontroll nélkül léphet be. Sárga vagy piros jelzésű országból belépve a határon egészségügyi ellenőrzés alá vetik és 14 napos karanténba kell vonulnia. Ez alól kivételt az jelent, ha a megelőző 5 napban 48 óra időkülönbséggel két negatív koronavírus-tesztet tud hitelt érdemlően felmutatni. A sárga jelzésű országból érkező magyar állampolgár az első koronavírus-tesztet követően szabadulhat a karanténból, míg vörös jelzésű ország esetében két negatív tesztre van ehhez szükség.
A tranzitforgalom és az áruforgalom a szabályok alól kivételt képez, továbbá a hivatalos út is, ugyanakkor az egészségügyi vizsgálatokra ezekben az esetekben is sor kerülhet. A miniszter hozzátette: ahogy korábban is, a magyarországi karantén szabálya alól különös méltánylást érdemlő esetben a rendőrség adhat, a kérelmet angol vagy magyar nyelven kell kérelmezni. Az országok besorolásával kapcsolatban rögzítette: a kormány újra és újra felül fogja vizsgálni az országok listáját a szerdánként, és ha szükséges, akkor a sárga vagy a vörös kategóriába tartozó országok száma bővülhet. Ha valahol drámaian romlik a helyzet, azonnal intézkednek. Az európai uniós tagállamoknál különös figyelmet fordítottak arra, hogy amennyiben lehet, a mozgás szabadságát biztosítsák – szögezte le Gulyás Gergely.
Sárga kategóriába tartozik ma a tagállamok közül Bulgária, Portugália, Románia és Svédország, továbbá az unión kívüli országok közül az Egyesült Királyság, Norvégia, Oroszország, Szerbia, Japán, Kína és az Egyesült Államok. Vörös kategóriába tartozik az európai országok közül Albánia, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Koszovó, Észak-Macedónia, továbbá Moldova, Montenegro és a környező országok közül egyedüliként Ukrajna, valamint az említett kivételekkel az ázsiai, az afrikai és a dél-amerikai országok is. Horvátországban a fertőzöttek száma alacsony a növekedés ellenére is, ezért egyelőre a zöld kategóriában van – mondta Gulyás Gergely.
A vizsgálatok költségeit augusztus 1-jéig vállalja a magyar kormány, ezt követően azonban mindenkinek magának kell viselnie a tesztelés költségét, ha sárga vagy vörös jelzésű országból hazatérve nem kíván 14 napos hatósági házi karanténba kerülni. Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter elmondta: szerdai kormányülésén dönt a kormány az augusztus 20-i ünnepségek megrendezéséről. Ugyancsak kérdésre tagadta, hogy Magyarország nem szolgáltat adatokat az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központnak, szerinte félreértésről van szó.
Az MTI kérdésére elmondta: szerdától lépnek hatályba az utazási korlátozó intézkedések. Megerősítette, azok is számíthatnak az új intézkedésekre, akik Görögországból közúton, Szerbián keresztül térnek haza.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
szóljon hozzá!