2009. június 12., 13:542009. június 12., 13:54
A francia légitársaság Rio de Janeiróból Párizsba tartó járata pünkösdhétfőn tűnt el az óceán felett, fedélzetén 228 emberrel. Az újabb holttestek megtalálását Ramón Cardoso, a brazil légierő tábornoka jelentette be helyi idő szerint csütörtökön. Arról nem beszélt, hogy női vagy férfi halottakat emeltek-e ki az óceánból. A tengeri áramlatok, amelyek eddig a nyugat-afrikai Szenegál partjai felé sodorták a roncsokat és a holttesteket, most megfordultak, és közelebb hozhatják a maradványokat ahhoz a körzethez, ahol a francia és brazil keresőegységek pásztázzák az óceánt - mondta a tábornok.
Cardoso ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a repülőgép maradványainak kiemelése és a tetemek összegyűjtése egyre nehezebb a térségben tomboló zivatarok miatt, ezért nem valószínű, hogy az összes áldozatot meg fogják találni. Felmerült, hogy a brazil légierő június 19-én leállítja a keresést, erről a jövő héten döntenek.
A brazíliai Recife igazságügyi orvostani intézetében eközben megkezdődött az oda szállított 16 holttest azonosítása. A többi tetem még a szerencsétlenség feltételezett helyszíne közelében lévő Fernando de Noronha szigetén van, ott végzik el az első vizsgálatokat az áldozatokon. A hét végéig ezeket a holttesteket is átszállítják a brazíliai kikötővárosba.
Az óceán mélyén ezalatt egy francia tengeralattjáró folytatta a gép adatrögzítőinek, az úgynevezett fekete dobozoknak a keresését. Az adatrögzítők segítségével lehetne megállapítani, pontosan mi történt a viharzónába került A330 (Airbus) típusú repülőgéppel. A szerencsétlenség okát egyelőre csak találgatják. A lehetséges magyarázatok között szerepel, hogy légörvény törte szét a gépet, villámlás vagy a sebességmérők rendellenes működése, esetleg a rakomány elmozdulása okozta a katasztrófát, de a merénylet lehetőségét sem zárták még ki teljesen a francia hatóságok.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.