Hirdetés

Durvul a diplomáciai háború Szlovákia és Magyarország között

Szlovákia hazarendelte szerdán budapesti nagykövetét, Pozsony azzal indokolta a lépést, hogy a leendő magyar kormány nem kíván konzultálni a szlovák állampolgárokat is érintő kettős állampolgárságra vonatkozó törvényről. Robert Fico miniszterelnök szerint Szlovákia nagyon kemény választ fog adni és a nemzetközi intézményekhez fordul az ügyben. Semjén Zsolt leendő magyar miniszterelnök-helyettes szerint három hónapot vesz majd igénybe az iratok benyújtásától számítva a gyorsított eljárás azok esetében, akik egyéni kérelemre magyar állampolgárságot kérnek. A Jobbik szavazati jogot is biztosítana a Magyarország határain kívül élő magyaroknak.

Hírösszefoglaló

2010. május 13., 12:062010. május 13., 12:06

Szlovákia konzultációra hazarendelte budapesti nagykövetét amiatt, hogy a leendő magyar kormány módosítani készül az állampolgársági törvényt, amely magyar állampolgársághoz juttathatja a szomszéd országokban élő magyarokat – jelentette szerdán este a CTK cseh hírügynökség a szlovák miniszterelnöki hivatalra hivatkozva.

Peter Stano, a szlovák külügyminisztérium szóvivője az MTI érdeklődésére telefonon megerősítette, hogy hazarendelték konzultációra Peter Weiss budapesti nagykövetet. Az intézkedés oka, hogy a leendő magyar kormány nem kíván konzultálni a szlovák állampolgárokat is érintő kettős állampolgárságra vonatkozó törvényről.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a nagykövet hazarendelése konzultációra szokásos diplomáciai eljárás, de egyben azt is jelzi, hogy probléma van a kétoldalú kapcsolatokban.

A budapesti szlovák nagykövetet azt követően rendelték haza, hogy Martonyi János leendő külügyminiszter szerdán Pozsonyban tárgyalt a szlovák diplomácia irányítójával, Miroslav Lajcákkal. A szlovák miniszter barátságtalan lépésnek nevezte, hogy Magyarország nem konzultált hazájával az állampolgárság kiterjesztéséről. „Arra számítok, hogy Szlovákia ebben az ügyben is a megfelelő nemzetközi szervekhez fordul. Tolmácsolni fogjuk aggodalmainkat és fenntartásainkat a magyar lépéssel kapcsolatban” – fejtette ki Miroslav Lajcák.

Martonyi János elmondta: Budapest tudomásul veszi, hogy Szlovákiának aggodalmai vannak az állampolgárság kiterjesztése miatt. „A mi véleményünk az, hogy kölcsönösen tekintettel kell lennünk ezekre az érzékenységekre. (...) Ha ezeket a kérdéseket minden esetben őszinte, nyílt és baráti légkörben kezeljük, akkor nem lesznek köztünk komoly gondok” – vélekedett a kijelölt külügyminiszter.

Balázs: nagyon kemény jelzés a nagykövet hazarendelése

Nagyon kemény jelzésnek nevezte Szlovákia budapesti nagykövetének hazarendelését a külügyminiszter az ATV csütörtök reggeli műsorában. Balázs Péter elmondta: ez a lépés általában azt jelenti, hogy egy ország aggodalmát fejezi ki valamilyen szituációval kapcsolatban. Hozzátette, nem lenne meglepődve, ha beigazolódna, Szlovákia válaszlépéseket tervez a magyar állampolgárság kiterjesztése miatt.

A külügyminiszter szerint semmi nem indokolja a szlovákiai választások előtt, hogy Magyarország „előreszaladjon” ebben az ügyben, mert ennek kárvallottja a Magyar Koalíció Pártja lehet. Szerinte Robert Fico kormányfőnek szüksége van arra, hogy elterelje a figyelmet Görögország anyagi kisegítéséről, és ehhez jó téma a magyar állampolgárság ügye.

A szlovák kormányfőt „kilelte a hideg”, nemzetbiztonsági kockázatot emlegetett

Robert Fico kormányfő szerint Szlovákia számára súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha a magyar parlament Pozsonnyal való egyeztetés nélkül a ma ismert formájában elfogadja a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő törvényt.

Csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén a szlovák miniszterelnök leszögezte: a magyar lépés a magyar-szlovák alapszerződés megsértése és ellentétes a nemzetközi joggal; ha a törvény elfogadásra kerül, Szlovákia nagyon kemény választ fog adni és a nemzetközi intézményekhez fordul az ügyben. „Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa elé terjesztjük mint biztonsági problémát” – közölte a miniszterelnök.

Első válaszlépésként – fejtette ki Fico – Szlovákia visszahívta budapesti nagykövetét. A külügyminiszter ugyanakkor utasítást kapott, hogy dolgozzon ki egy elemzést arról, milyen következményei lehetnek a magyar lépésnek, és milyen szlovák válaszintézkedések jöhetnek szóba. Ha a magyar parlament döntést hoz, akkor a szlovák parlament reagálni fog erre.

Szerinte a kettős állampolgárságnak megvannak a maga szabályai: alapvetően kétoldalú megállapodás alapján válik lehetségessé, s az érintettnek legalább bizonyos ideig a másik államban is laknia kell. Szerinte az, hogy a magyar fél most állandó lakhely nélkül adna állampolgárságot „alapvető megsértése” a nemzetközi jognak.

„Ha az állampolgársági törvény módosítását elfogadják, az szerintünk a jószomszédi kapcsolatok elvének megsértését fogja jelenteni” – szögezte le a kormányfő. Rámutatott: a magyar lépés „nagyon jelentősen befolyásolhatja a választások előtti hangulatot Szlovákiában”, és „rontani fogja a szlovák-magyar kapcsolatokat”. Fico szerint a magyar állampolgárság azokat is meg fogja károsítani, akik azt kérni fogják. Megjegyezte: ilyen kettős állampolgárok nem dolgozhatnának például a rendőrségnél, a bíróságokon és néhány más nemzetbiztonsági szempontból érzékeny munkakörben.

A kormányfő emellett „durvának és arrogánsnak” minősítette azt a módot, ahogy Budapest a tervezett lépést Pozsony tudomására hozta. „Ez egoista, arrogáns és veszélyes eljárás a Fidesz részéről” – jelentette ki Fico. Hozzátette: beteljesültek a legsötétebb várakozások, azok a dolgok, amikre már korábban figyelmeztetett Pozsony. Szerinte a Fidesz ezzel a lépéssel szeretné teljesíteni vízióját „a 15 milliós kárpát-medencei magyarságról”.

A miniszterelnök ismételten hangsúlyozta, hogy Szlovákia számára rendkívül súlyos nemzetbiztonsági problémáról van szó. „Kilelt a hideg, amikor tegnap este tájékoztattak a Lajcák-Martonyi megbeszélés eredményéről” – jelentette ki egyebek között Fico.

A szlovák pártok álláspontja nem egységes

Szlovákiában nem egységes a pártok álláspontja a magyar állampolgársági törvény tervezett módosításával kapcsolatban, amely lehetővé tenné a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságát.

Míg Robert Fico kormányfő és az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) elnöke súlyos nemzetbiztonsági veszélyt lát a tervezett jogszabályban, addig Mikulás Dzurinda az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) elnöke szerint „nem kell megijedni, mert Szlovákia erős és szuverén ország, amely képes megvédeni érdekeit”. Hozzátette: nem kell ijesztgetni az állampolgárokat, tárgyalni kell.

Iveta Radicová, az SDKU választási listavezetője szerint Robert Fico reagálása a magyar állampolgársági törvény tervezett módosítására nem más mint a figyelem elterelése arról, hogy a kormány nem képes megoldani az ország problémáit. „Semmi más, mint figyelemelterelés. Ráadásul a törvényt sem ismerjük még” – mondta Radicová. Ugyanakkor hozzátette: Világos, hogy Szlovákiában csak olyan törvény lesz érvényes, amelyet a szlovák parlament fogad el, vagy amellyel Szlovákia egyetért.

Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke „feleslegesen hisztérikusnak” minősítette Fico reakcióját. „Fico képtelen kezelni a görög válság szlovákiai következményeit. Ebben a kérdésben ő, a kormány és a parlament is csődöt mondtak” – vélekedett Csáky. Szerinte a magyar kártya használata ebben az esetben „átlátszó trükk”. Kérdésre válaszolva a politikus elismerte: a magyar időzítés jobb is lehetett volna, de – szerinte – ezt a kérdést a magyarországi politikának kell feltenni.

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) élesen elítélte a tervezett magyar jogszabályt, amely szerinte veszélyt jelent Szlovákia számára. „Ismét időszerűvé vált a jelszó: Szlovákiát nem adjuk!” – jelentette ki Anna Belousovová, az SNS első alelnöke. Azt állította, hogy Orbán Viktor eljárása olyan, mint Hitleré volt a harmincas években Csehszlovákia esetében. „Először állampolgárokat kell teremteni, azután meg kell őket védeni, pontosan úgy ahogy azt Hitler tette” – fejtette ki Belousovová. Ján Slota pártelnök úgy véli: ha a magyar jogszabályt elfogadják, Szlovákiának vissza kell hívnia budapesti nagykövetét, fel kellene mondania az alapszerződést és azokat a szlovák állampolgárokat, akik felveszik a magyar állampolgárságot meg kellene fosztani szlovák állampolgárságuktól.

A Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) „fel van háborodva” Magyarország tervei miatt, s tiltakozik ellenük – áll a párt közleményében, amely szerint Orbán politikája „nacionalista”, s az ilyen döntésekről előbb konzultálni kell az érintett partnerekkel. A HZDS teljes mértékben támogatja a kormányfő lépéseit.

Fico bejelentette, hogy a kormány pénteken rendkívüli ülést tart az ügyben.

Semjén: magyar állampolgárság három hónap alatt

Semjén Zsolt leendő magyar miniszterelnök-helyettes szerint három hónapot vesz majd igénybe az iratok benyújtásától számítva a gyorsított eljárás azok esetében, akik egyéni kérelemre magyar állampolgárságot kérnek. Semjén a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjújában kifejtette: az állampolgárság megadása nem függhet más országok véleményétől, ez minden ország szuverén joga.

„Alapvető kötelezettségünk az összmagyarság felé, hogy letöröljük december 5. lelki Trianonjának szégyenét – amennyire lehet” – fogalmazott a politikus, kitérve arra is, hogy akinek nincs lakcíme Magyarországon, „nyilvánvalóan nem fog tudni szavazni egy adott választókerületben”.

Mint fogalmazott, nem bánja, hogy az állampolgársági törvény elfogadásának időpontjához közel esik a június 4., Trianon kilencvenedik évfordulója, de nem azon a napon fogják elfogadni a jogszabályt. Semjén Zsolt „messzemenően liberálisnak” tartja magát a tekintetben, hogy „mindenkinek annyi állampolgársága lehessen, ahány valós identitása van”.

Jobbik: kapjanak szavazati jogot a határon túli magyarok
Szavazati jogot adna a Jobbik a határon túl élő magyaroknak az állampolgársággal együtt – jelentette be Vona Gábor, a párt elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének elnöke a párt elnökségének szerdai döntését ismertetve hangsúlyozta: javaslatuk szerint az állampolgársághoz jutó magyarok a pártok országos listáira szavaznának. A határon túli magyaroktól így nem kellene ajánlószelvényeket begyűjteni, ugyanakkor a szavazati szándékukat előre, postai úton jelezniük kellene – fejtette ki a politikus. Hozzátette: a Fidesz kisebb parlamentre vonatkozó javaslatával összhangban egy 220 képviselőből álló Országgyűlést javasolnak, ahol húsz mandátum az országos listára leadott szavazatok arányában oszlana meg a pártok között.

Vona Gábor emlékeztetett arra, a Jobbik megalakulása óta a magyar állampolgárság kiterjesztésének pártján áll, az áprilisi választások kampányában ugyanakkor még egy felsőház létrehozásával szerették volna biztosítani a „külhonban rekedt” magyarok hazai képviseletét. A Fidesz kétharmados győzelmével azonban világossá vált, hogy nem várható az Országgyűlés kétkamarássá alakítása, így a Jobbiknak aktualizálnia kellett a kettős állampolgárságról szóló álláspontját – mutatott rá a pártvezető. Kiemelte: mindenféleképpen élni kell a magyar állampolgárság kiterjesztésének lehetőségével, hiszen jelenleg egy „kegyelmi helyzet” van, úgy tűnik a kérdésben nemzeti konszenzus alakult ki a politikai oldalak között.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés