
Fotó: Muriel Bowser/Facebook
A Nemzeti Gárda kivonul a szövetségi fővárosból, Washingtonból – jelentette be vasárnap Donald Trump amerikai elnök.
2020. június 08., 08:202020. június 08., 08:20
A Nemzeti Gárda tagjai csaknem egy hétig voltak jelen az amerikai fővárosban, miután a tüntetések erőszakba torkollottak. „Épp most adtam utasítást a mi Nemzeti Gárdánknak, hogy kezdjék meg a kivonulást Washingtonból most, hogy a helyzet már tökéletesen ellenőrzés alatt van” – írta az elnök a Twitteren, hozzátéve, hogy a Nemzeti Gárda tagjai most ugyan hazamennek, de ha szükséges, gyorsan vissza is térhetnek. Washington nem önálló tagállam, de különleges státusa van. Az alkotmány értelmében a szövetségi kormányzatnak döntési jogkörrel rendelkezik több területen.
Az afromerikai polgármesternő először óvatosan, majd nyíltan a tüntetők mellé állt, és a héten a Fehér Házhoz közeli kis teret átnevezte és kicseréltette az utcanév-táblát Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) táblára, miután aktivisták az egész utcán óriási sárga betűkkel felfestették az úttestre a Black Lives Matter feliratot. A Black Lives Matter mozgalom 2013-ban alakult, a Barack Obama elnöksége idején szintén gyakori rendőri erőszak ellen. Elemzők szerint ennek a szerveződésnek a korábbi fekete polgárjogi mozgalmakkal, köztük a militáns Fekete Párducokkal ellentétben, nincsenek történelmi gyökerei, és gyakran az erőszak és az anarchia eszközeihez nyúl.
Washingtonban mindazonáltal nem állt helyre a rend. Szombaton több tízezren tüntettek a Fehér Ház előtt és a belvárosban a rendőri erőszakra hivatkozva. A békés tüntetők megrongálták Abraham Lincoln elnök emlékművét is. New York város polgármestere, Bill de Blasio vasárnap bejelentette a kijárási tilalom eltörlését. A héten a metropoliszban minden este 8 órától kijárási tilalom volt érvényben az erőszak, a fosztogatások és a vandalizmus megfékezése érdekében.
Az Egyesült Államokon végigsöprő, több helyen erőszakba, gyújtogatásokba és fosztogatásokba torkolló tüntetéssorozat azt követően kezdődött, hogy május 25-én egy rendőri igazoltatás során a rendőrök a földre szorították és megbilincselték a 46 éves afroamerikai George Floydot. Az egyik rendőr a férfi nyakára térdelt, aki ennek következtében meghalt. A négy rendőrt azonnal elbocsátották, s azóta mind a négyük ellen vádat is emeltek.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!