Hirdetés

Dagadó cikkvita

Bayer Zsolt védelmére kelt a Magyar Hírlap tulajdonosa. Széles Gábor szerint nem magyarázható a szélsőségesség, így se az antiszemitizmus, se a megbélyegzőnek szánt fasisztázás, de nem szabad boszorkányüldözést sem folytatni – ez abban a csütörtöki nyílt levelében olvasható, amellyel a Magyar Hírlap tulajdonosa részéről lezártnak nevezi a lapban egy hete megjelent Bayer Zsolt-publicisztika által kirobbantott vitát.

Gazda Árpád

2008. március 28., 00:002008. március 28., 00:00

Széles Gábor szerint Bayer Zsolttal lehet egyetérteni és nem egyetérteni, akár vitatkozni, „de boszorkányüldözést és hajtóvadászatot nem lehet folytatni egyetlen szerzõ ellen sem”.
Nyílt levelében Széles leszögezi, „semmiféle szélsõséget, antiszemitizmust, zsidóellenességet, megbélyegzõnek szánt fasisztázást, nyilasozást nem tekinthetünk sem megmagyarázhatónak, sem elfogadhatónak”.
Demszky Gábor budapesti fõpolgármester szerdán közleményben jelentette be: lemondja hivatali Magyar Hírlap-elõfizetését, és közvetlenül nem nyilatkozik az újságnak.
Elítélte a Bayer-írást Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke is, aki az Index hírportálon közzétett nyílt levelében azt írta: „a Magyar Hírlap átlépett egy határt, amit senki, jobboldali, vallásos emberek pedig pláne nem léphetnek át”, ezért keresztény, konzervatív, magyar politikusként bocsánatot kér „a kereszténységével nem élõ, de a hittel és az eszmével visszaélõ Bayer Zsolt helyett” minden zsidó és nem zsidó honfitársától.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleményében az egész magyarországi zsidóság nevében köszönetét fejezte ki Dávid Ibolyának a Bayer-írás elítéléséért.
A Magyar Hírlap fõmunkatársa, Bayer Zsolt március 19-én megjelent írásában arról értekezett, hogy vannak zsidók, „akiknek puszta létezése indokolja az antiszemitizmust”. Az eset miatt kedden mintegy száz értelmiségi levélben fordult Széles Gáborhoz, arról érdeklõdve, hogy felvállalja-e a lap munkatársi gárdája a kollegiális együttmûködést Bayer Zsolttal, és elvárja-e ezt a tulajdonos tõlük.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
2026. október 08., csütörtök

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be

Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be
2026. október 08., csütörtök

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban

Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban
Hirdetés
Hirdetés