Hirdetés

Clinton feladta a harcot

Barack Obama mögé áll az amerikai elnökségért folytatott küzdelemben az eddigi rivális - Hillary Clinton elismerte vereségét a Demokrata Párt elnökjelöltségéért vívott versenyben, és támogatásáról fogja biztosítani győztes vetélytársát, Barack Obamát – áll a New York-i szenátor csütörtökön közzétett levelében. Clinton eszerint szombaton fogja bejelenteni, hogy támogatja Obama kampányát, és az illinoisi szenátor mögötti felsorakozásra, a Demokrata Párt egységének megőrzésére fogja felszólítani saját, többmilliós szavazótáborát.

Gazda Árpád

2008. június 06., 00:002008. június 06., 00:00

„Az eddigi kampány során mindig azt mondtam, hogy határozottan támogatni fogom Obama szenátort, amenynyiben ő lesz a Demokrata Párt elnökjelöltje. Most be akarom váltani ezt az ígéretem” – áll az egykori first lady levelében.
Ezzel gyakorlatilag biztossá vált, hogy Barack Obama a demokraták jelöltjeként küzdhet meg a republikánusok befutójával, John McCain szenátorral az amerikai elnökválasztásokon. A Fehér Házért folytatott kampány finise a hivatalos nyári elnökjelölő pártgyűlések után kezdődhet.
Barack Obama már ki is jelölt egy háromtagú szakértői csapatot, köztük Caroline Kennedyt, John F. Kennedy volt elnök lányát, hogy térképezze fel számára a lehetséges alelnökjelöltek körét. Caroline Kennedy Schlossberg író-filantróp mellett Eric Holder, Bill Clinton egykori elnök igazságügyminiszter-helyettese és Jim Johnson kampányszakember a csapat tagja, utóbbi már John Kerry és Walter Mondale demokrata jelölteknek is segített felkutatni a szóba jöhető alelnökjelölteket 2004-ben, illetve 1984-ben. Egyelőre nem közölték, hogy mely politikusok jöhetnek szóba. A jobboldali The Washington Times értesülése szerint a Demokrata Párt vezető stratégái eközben már nyíltan kezdik ellenezni, hogy Hillary Clinton legyen Obama társa a novemberi elnökválasztáson. A volt first lady állítólag agresszív háttérkampányt kezdett az alelnökjelöltségért.
Jimmy Carter volt elnök, Obama támogatója, kijelentette: Hillary Clinton alelnökjelöltsége „a legnagyobb hiba lenne, amit el lehet követni”. Egy másik befolyásos demokrata pártvezető, Edward G. Rendell pennsylvaniai kormányzó, aki egyébként Clinton híve, közölte: még a volt first ladynek 18 millió szavazattal a háta mögött sincs joga arra, hogy alkudozzon a de facto elnökjelölttel. A The Wall Street Journal szintén arról szerzett értesülést Obama közvetlen környezetéből: valószínűtlen, hogy Hillary Clinton lesz az alelnökjelölt.
A Clinton-stáb, miközben a visszalépés bejelentésére készül, az utóbbi 24 órában úgy manőverezett, hogy a New York-i szenátor legyen az alelnökjelölt. A hét elején viszont olyan információk szivárogtak ki az Obama-csapat háza tájáról, hogy demokrata győzelem esetén Clintonnak az egészségügyi miniszteri tárcát kínálnák fel az új kormányban.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét, miután bátyja a férjét jelölte igazságügyi miniszternek

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét, miután bátyja a férjét jelölte igazságügyi miniszternek
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
Hirdetés
Hirdetés