
Marcel Ciolacu Antony Blinken külügyminiszterrel is találkozott
Fotó: Gov.ro
Marcel Ciolacu miniszterelnök becslései szerint Románia jövő évben bekerül a Visa Waiver programba.
2023. december 05., 09:052023. december 05., 09:05
2023. december 05., 10:252023. december 05., 10:25
Az egyesült államokbeli hivatalos látogatáson tartózkodó román kormányfő hétfőn Lloyd Austin védelmi miniszterrel és Antony Blinken külügyminiszterrel találkozott.
Az amerikai fél, az otthon vagy az Amerikai Egyesült Államokban élő román állampolgárok folyamatos erőfeszítéséről van szó, a vízummentesség magadásának határideje 2025” – jelentette ki Marcel Ciolacu.
„Románia mindig nagyon közeli partner és nagyra becsült szövetséges volt, és ma is az” – jelentette ki a román kormányfővel folytatott megbeszélésén Antony Blinken.
Az amerikai külügyminiszter megemlítette ugyanakkor, hogy több ízben járt már Romániában, és rámutatott, hogy a stratégiai partnerség a két ország között „egyre erősebbé válik”.
Marcel Ciolacu a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy Románia számára rendkívül fontos a stratégiai partnerség főként most, az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború okozta biztonsági válság közepette.
„Amint azt Ön is megemlítette, Románia Ukrajna mellett állt, és áll továbbra is addig, ameddig az győzedelmeskedik Oroszországgal szemben. Románia már rég megtanulta a leckét Oroszországgal kapcsolatban.
– mondta Ciolacu, aki szerint erre azért van szükség, mert a háború dúlta Ukrajna után Európában most a Moldovai Köztársaság a legsebezhetőbb ország, ahol „hibrid háború folyik Maia Sandu elnök és a demokratikus kormány ellen”.
Ciolacu beszélt az Egyesült Államok szerepéről is a jelenlegi biztonsági helyzetben, és megköszönte Románia nevében a román állampolgárok Gázai övezetből való kimenekítésében nyújtott segítséget.
A román kormány közleménye szerint a találkozón a két fél kiemelte a két ország közötti rendkívüli kapcsolatot, amelynek fő pillére a több mint két évtizeddel korábban megkötött stratégiai partnerség, megerősítve a közös érdekű területeken folytatott jó együttműködéssel. Külön aláhúzták a fekete-tengeri térség regionális biztonságához való hozzájárulást, és az amerikai külügyminiszter méltatta az ország által tett erőfeszítéseket, és kiemelte Románia vezetői képességét, amelyet a feteşti-i F-16-os pilótaképző központ létrehozása bizonyít.
Áttekintették a kétoldalú kapcsolatokban és az Észak-atlanti Szövetségen belül a védelem területén bekövetkezett legfontosabb fejleményeket, amelyek alapul szolgálnak az együttműködés elmélyítéséhez és kiszélesítéséhez ezen a téren, beleértve a biztonsági előnyökkel járó gazdasági eredményeket is.
Fontos, hogy az amerikai vállalatokat aktívan bevonjuk hazai iparunk képességeinek felmérésébe és fejlesztésébe, a védelmi iparba - többek között a lőszergyártásba - történő közös beruházások, valamint a technológiaátadás és a hazai munkaerő szakképzése révén” – fogalmazott a román kormányfő.
Marcel Ciolacu kiemelte, hogy Románia érdekelt az Egyesült Államokkal való teljes körű katonai koordinációban, és hangsúlyozta, hogy a NATO jövő évi washingtoni csúcstalálkozójára való tekintettel Románia fenntartja a GDP 2,5 százalékának a védelemre való fordítása iránti elkötelezettségét, és továbbra is szorgalmazni fogja, hogy a Fekete-tenger ügye nagyobb hangsúlyt kapjon a NATO napirendjén – mutat még rá az Agerpres áltla idézett közlemény.
A két fél hangsúlyozta továbbá, hogy közös erőfeszítéseket kell tenni a Moldovai Köztársaság stabilitásának biztosítása érdekében, különösen az Oroszország felől érkező hibrid támadásokkal összefüggésben.
A román kormányfő hivatalos amerikai látogatása szerdáig tart.

Marcel Ciolacu miniszterelnök vasárnap, az Amerikai Egyesült Államokban élő román közösség képviselőivel való találkozóján kijelentette, hogy a romániaiakat csak a közszolgáltatások és az infrastruktúra fejlesztésével lehet Romániában tartani.
Az elmúlt három napban Floridában az Egyesült Államok, Európa és Ukrajna tisztségviselői között az Oroszország ukrajnai háborújának befejezését célzó tárgyalások középpontjában az álláspontok összehangolása állt – jelentette ki vasárnap Steve Witkoff.
Nem javítják a megállapodás esélyeit az Ukrajnára vonatkozó amerikai béketerven Kijev és Európa által végrehajtott változtatások – jelentette ki vasárnap Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Advent utolsó vasárnapján a Vatikánban minden készen áll az ünnepekre, amelyek rendkívülinek számítanak, mivel a XIV. Leó pápa vezette első karácsony egybeesik az egy évvel ezelőtt Ferenc pápa indította jubileumi szentév lezárásával.
Az európai egészségügyi hatóságok figyelmeztetést adtak ki az Európai Unió piacára került hamis koronavírus- és influenzatesztekkel kapcsolatban – számolt be a G4Media.
Vasárnap tömeges fegyveres támadás történt egy Johannesburg közelében fekvő településen, Dél-Afrikában – közölte a helyi rendőrség.
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.
Az előző év azonos időszakához képest 2025 harmadik negyedévében közel 15 százalékkal emelkedett az Európai Unióban maradásra nem jogosult, hazájukba visszaküldött nem uniós állampolgárok száma – közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
A Benes-dekrétumok magyarellenes jogfosztásával szemben állunk, Gubík László és a felvidéki magyarok mögött – írta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken a Facebook-oldalán.
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
Holtan találták csütörtökön a Providence-beli Brown Egyetemen elkövetett halálos támadás feltételezett elkövetőjét, egy portugál férfit, akit egy szintén portugál, Bostonban dolgozó egyetemi professzor meggyilkolásával is gyanúsítanak.
szóljon hozzá!