
Fotó: MTI/Czagány Balázs
Megváltozik az UVSE vízilabdacsapatának címere, melybe bekerül a június 18-án elhunyt Benedek Tibor monogramja, valamint a 8-as sapkaszámát szimbolizáló jel.
2020. július 24., 20:472020. július 24., 20:47
A csapat közösségi oldalán közzétett bejegyzésben kiemelték: a címer felső részébe belekerült Benedek Tibor monogramja, és egy, a 8-as sapkaszámát szimbolizáló, valamint egyben a végtelent is ábrázoló jel.
Benedek Tibor háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a magyar férfi válogatott korábbi szövetségi kapitánya, az UVSE szakmai igazgatója, majd vezetőedzője június 18-án, életének 48. évében, súlyos betegség után hunyt el.
A posztban kitértek a klub kezdeményezésére, miszerint a jövőben Újpest Vízilabda Sportegyesület néven szerepelhessenek.
– áll az UTE klubigazgatójának, Őze Istvánnak címzett levélhez adott magyarázatban.
Ebben Lovas Péter UVSE-elnök arra kérte a sportvezetőt, hogy használhassák az UTE által levédett „Újpesti Vízilabda” megnevezést.
A közlemény megjegyzi, kérésükre „tanácsokat és egy nemleges választ” kaptak. Hozzátették: ez azonban „nagyon nem lepte meg őket”.
„Így a csapat neve egyelőre marad UVSE Vízilabda Sportegyesület. Egyelőre” – áll a közlésben.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!