Hirdetés

Célegyenesben Obama?

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Barack Obama szenátor nyerte meg az amerikai demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemben a keddi oregoni előválasztást az NBC és a CNN tévétársaság becslése szerint, emellett sikerült bebiztosítania a jelöltállító konvencióra az elkötelezett delegátusok többségét.

Gazda Árpád

2008. május 22., 00:002008. május 22., 00:00

Oregonban ugyan hiányzik az Obama mögé országosan felsorakozott fekete népesség, csak 2 százalékos az aránya, viszont a liberális, az átlagosnál képzettebb és tehetõsebb demokrata szavazók többsége, mint korábban jó néhány államban, õt támogatta. Az adatok 40 százaléka ismeretében Obama 61-39 arányban vezet vetélytársával, Hillary Clintonnal szemben. Kentucky államban ugyanakkor a volt First Lady már gyõztesnek tekinthetõ a válságot átélõ fehér ipari munkásság és gazdálkodók voksainak köszönhetõen: a voksok 92 százalékos feldolgozottsága mellett Clinton a szavazatok 65, Obama 30 százalékát kapta. Az itt tartott elõválasztás után azonban Obama megszerezte a jelöltállító konvencióra az elkötelezett delegátusok többségét. Az afroamerikai politikus ugyanis elegendõ delegátust kapott ahhoz, hogy elérje a többséget a nép által választott delegátusok körében. Ezek azok a delegátusok, a szuperdelegátusokkal szemben – akiknek többsége jelen állás szerint szintén Obamát támogatja – nem saját belátásuk szerint döntenek a jelölt személyérõl, hanem annak arányában lesznek kötelesek szavazni, amilyen eredményt az aspiránsok a szövetségi államokban elértek.

A CNN számítása szerint Obama már 1627 ilyen delegátust tudhat maga mögött az összesen 3253 elkötelezett delegátusból. Az augusztusi denveri pártkonvención a közel 800 el nem kötelezett szuperdelegátussal együtt 4049 delegátus szavaz majd a Demokrata Párt elnök- és alelnökjelöltjérõl. Barack Obama kedden jelképesen Iowába, abba az államba utazott, ahol az elõválasztás legelején váratlan gyõzelmet szerzett. A fõvárosban, Des Moines-ban mondott beszédet este annak szellemében, hogy „változás köszönt Amerikára”. A novemberi elnökválasztásról szólva hangsúlyozta: John McCain szenátor, a valószínû republikánus jelölt és az õ versenyében „a változatlanság és a változás, a múlt és a jövõ” között kell majd választani. Obama – ahogy korábban ígérte – nem hirdetett gyõzelmet, de úgy fogalmazott, hogy elérhetõ közelségbe került számára a jelöltség.

Elemzõk szerint az egyetlen igazán nyitott kérdés most már az, vajon az illinoisi szenátor és vetélytársa képes lesz-e úgy befejezni a vetélkedést, hogy ne okozzon kárt saját – és pártja – jövõjének. Obama számára ez azt jelenti, hogy méltósággal diadalmaskodjon, belopva magát a Clintont támogatók szívébe: például úgy, hogy lehetõvé teszi az egykori first ladynek, hogy akkor és úgy szálljon ki a versenybõl, amikor és ahogyan neki megfelel. Obamának feltétlenül el kell kerülnie a kárörvendést és annak látszatát, hogy tiszteletlenül bánik alulmaradt riválisával. Clintonnak viszont arra kell ügyelnie, hogy ne ejtsen sebet Obamán, mert az óhatatlanul gyengítené a Demokrata Párt jelöltjét a novemberi elnökválasztáson. Mindazonáltal a két demokrata jelölt-aspiráns közül még egyik sem kötelezte el magát egyértelmûen a kibékülés mellett.

Hillary szilárdan kitart kampánya folytatása mellett, egészen az utolsó elõválasztásokig: Dél-Dakota és Montana államok polgárainak június 3-án esedékes szavazásáig. Még nem adta fel azt a reményét sem, hogy a Demokrata Párt illetékes bizottsága kedvezõ döntést hoz a michigani és floridai elõválasztások ügyében. Bízik abban, hogy gyõzni fog Puerto Ricóban, és nagy erõvel készül a dél-dakotai és montanai kampányra, jóllehet e három államban mindössze 86 delegátus szavazata forog kockán.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés