2009. április 23., 09:572009. április 23., 09:57
Ha május 16-éig megváltozik a pártvezetés politikai stílusa, mindhárman hajlandóak visszatérni a frakcióba. Bugár, A. Nagy László és Gál Gábor állítólag Csáky Pál pártvezetői stílusával elégedetlen. Néhány nappal ezelőtt a Bugár szövetségesének tartott Simon Zsolt képviselő, volt agrárminiszter távozott a frakcióból, majd a párt múlt heti lévai regionális konferenciáján több párttag is kilépett.
Simon kezdettől bírálta Csákyt, aki 2007 tavaszán váltotta Bugár Bélát a pártelnöki poszton, néhány hónappal azután, hogy az MKP nyolc év kormányzás után ellenzékbe került. A többi közt azt hangoztatja: Csákynak a hazugság a munkamódszere. Bugár és hívei kilépésével az MKP fennállása óta a legsúlyosabb belső válságba kerülhet. Míg Simonnal néhány tucat személy hagyta el a pártot, a volt elnökkel több százan távozhatnak.
Az a veszély is fenyeget, hogy a szakadárok új pártot alapítanak. Politológusok azonban figyelmeztetnek: nem biztos, hogy ilyen esetben a 10 százalék körüli eredményt elérő magyar pártnak és/vagy egy esetleges új tömörülésnek sikerülne átlépnie a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.
Csáky Pál kijelentette, a három politikusnak vissza kellene térnie a frakcióba. „Érdekünk a tárgyalás. Attól tartunk, hogy lépésüknek kedvezőtlen visszhangja lesz választóink körében, mert az MKP egyetlen képviselője sem kapott erre mandátumot” – mondta.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.